Hirdetés

Dokumentumfilmszerű vígjátékot készítenek League of Legends játékosokról

|

A Players című sorozat fiktív karakterekkel foglalkozik majd, de számíthatunk valós e-sport csapatok és események feltűnésére is.

Hirdetés

Új, dokumentum-reality köntösbe bújtatott vígjáték sorozat készül Players címmel, ami egy fiktív League of Legends csapatot fog bemutatni, akik sok évnyi sikertelen próbálkozás után is az első világbajnoki aranyukért hajtanak.

Ezen kívül még nem sokat tudunk a történetről, a Variety beszámolójából azonban kiderült még egy érdekesség. A sorozat egy valószínűtlen párosra fog koncentrálni: egy 17 éves tehetség és egy 27 éves veterán lesz a főszerepben, őket követjük majd, ahogy a siker felé vezető után próbálják levetkőzni az egoizmusukat, hogy egyre hatékonyabban tudjanak együtt dolgozni.

Hirdetés

A Players stílusához közel áll a Netflixen elérhető American Vandal című sorozat, ami elsőre egy dokumentum-kriminek tűnhet, van azonban egy csavar: az egész egy szatíra, amiben egy férfi 27 autót rongál meg ízléstelen rajzokkal. Nem véletlen a példaválasztás, hiszen utóbbi sorozat alkotói felelnek a most készülő, League of Legends-es történetért is.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

A sorozat autentikusságához nagyban hozzájárul a Riottal való együttműködés, aminek köszönhetően majd igazi e-sport csapatok neveire, valós eseményekről származó jelenetekre és még további, a hitelességet erősítő részletekre is számíthatunk.

A Players a Paramount+ felületére érkezik majd (nálunk így feltehetően a jövőre induló SkyShowtime-ra), megjelenési dátumról azonban még nincs hír.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)