Hirdetés

Ez a Dota 2 csapat ölés nélkül nyert meg egy The International kvalifikációs meccset

|

Itt a bizonyíték arra, hogyha okosan játszunk, hozzá sem kell érnünk ellenfeleinkhez, és a végén még akár nyerhetünk is.

Hirdetés

Viszonylag ritka az olyan, hogy egy PvP-re kihegyezett játékban egy csapat úgy tud nyerni, hogy egyszer sem öl meg egy ellenfelet. Most kiderült, hogy létezik ilyen taktika, és normális csapattársakkal még működik is a dolog.

Hirdetés

Nyár végén kerül megrendezésre az idei The International, és a meghívott csapatok mellett a többieknek kvalifikálniuk kell magukat a versenyre. Egy ilyen mérkőzés során küzdött meg egymással JohnnyCryptoN csapata és a Way2ManyBananas, a találkozó pedig az előbbi brigád győzelmével zárult, ráadásul még vér sem tapadt a kezükhöz.

A videó végén látható, hogy CryptoN-nak és társainak van két killjük, de azokat sem közvetlenül szerezték, mert az egyikért egy felrobbanó Necro Warrior, a másikért pedig egy seregnyi creep volt a felelős. A srácok mindössze annyit csináltak, hogy kerülték a harcokat, és a tornyok ledöntésére koncentráltak, így sikerült kevesebb mint 20 perc alatt megnyerniük a meccset.

Nektek mi volt az eddigi legfurcsább győzelmetek egy online játékban?

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)