Hirdetés

Dota 2 The International - elkezdődtek a csoportkörök

|

A Dota 2 évente megrendezésre kerülő legnagyobb versenye, a The International tegnap este kezdetét vette. Most megtudhatjátok, hogyan éljétek túl a csoportköröket.

Hirdetés

Tegnap elkezdődött a Dota 2 legnagyobb éves bajnoksága, a The International 2016. A nyereményalap egyre gyarapszik - már közelít a 20 millió dolláros határhoz -, a csapatok pedig három napon keresztül nyüstölik egymást a seattle-i KeyArenában, hogy minél előnyösebb helyről indulhassanak az augusztus 8-án induló "main eventen", ahol már a győzteseknek járó Aegis of the Immortal a cél.

A négycsapatos wild card-körön már augusztus 2-án túlestünk - az európai Escape Gaming és a kínai EHOME került be a 3-án rajtolt csoportkörbe, a Complexity és az Execration csapatai üres kézzel térhettek haza. 

Az összesen 16 csapatból álló mezőnyt két nyolcas csoportba sorolták, ezeken belül pedig elkezdődött az úgynevezett körmérkőzéses kör. Egy csoporton belül minden csapat játszik mindenkivel egy best-of-two párharcot. Ha a kétmeccses összecsapás 1-1 győzelemmel zárul, mindkét csapat 1 pontot kap, ha mindkét meccset ugyanaz a csapat nyeri, akkor az 2 ponttal gazdagodik, a vesztes pedig nem kap semmit. A forduló végén a csoportokban a négy legtöbb pontot szerző csapat a main event felső ágába kerül, a többiek pedig az alsó ágról kezdenek. A három napon keresztül tartó csoportkörök augusztus 5-én érnek véget, ezt követően két nap pihenő után kezdődik az egyenes kieséses szakasz.

A körmérkőzéses szakasz alatt érdemes minél több meccset figyelemmel kísérni, mert ekkor alakul ki a bajnokság "metája", illetve kiderül, melyik csapatok emelkednek ki igazán a mezőnyből. Már az első napon is hihetetlen egyéni megoldásoknak és teamfightoknak lehettek tanúi a nézők, a Dota 2 alredditjén pedig a lelkes rajongók már több klippet is összegyűjtöttek.

Az éppen zajló meccseket legkönnyebben a játék hivatalos weboldalán, a DotaTV-n lehet követni, ahol több platform (Steam, Twitch, YouTube) számos streamje közül lehet választani. A versenynaptárat és a korábbi meccsek spoilermentes visszajátszásait szintén a honlapon lehet megnézni. Ha bármi érdekes történik, arról mi is beszámolunk itt, a GSO-n.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)