Hirdetés

Egy profi Valorant-játékos is életét vesztette a Törökországot és Szíriát ért földrengésben

|

Gizem "Luie" Harmankayát két napig keresték a katasztrófa után, de mire megtalálták már késő volt.

Hirdetés

Mostanáig több mint 15 ezer halálos áldozatot szedett a Törökország és szomszédos Szíria határvidékét romba  döntő földrengés. A hétfő hajnal bekövetkezett, a Richter-skála szerinti 7,8-as erősségű földmozgást kevéssel később egy második, 7,6-os erősségű rengés és további utórengések követték, melyek következményei az e-sport közösséget is elérték. A már azonosított elhunytak között van ugyanis Gizem "Luie" Harmankaya is.

A török Valorant-játékos utoljára tavaly augusztusban vett részt kompetitív eseményen, de a közösség számára így is egy fontos szereplő volt. Pályafutása során tagja volt a Galakticos Sirensnek, a Viviace Vistának, és legutóbb az UnknownPros csapatának.

Hirdetés

Harmankayát események utáni órákban rengetegen próbálták elérni, és a mentéssel foglalkozó erők 40 órán át kutattak utána. Mire megtalálták addigra már késő volt: a lány két napig feküdt a törmelékek alatt.

A Törökországban és Szíriában sújtó földrengés áldozatain nemzetközi összefogás keretében az ENSZ, államok tucatjai és számos szervezet (beleértve Magyarországot és hazai segélyszervezeteket) igyekszik segíteni, együtt dolgozva a helyi erőkkel, hogy annyi életet mentsenek meg, amennyit csak lehet.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)