Hirdetés

Az ELEAGUE visszavágót rendez a januári CS:GO Major két döntőse között

|

A dán Astralis hamarosan ismét összecsap a lengyel Virtus.pro csapatával, ráadásul hatalmas nyereményért folyik majd a küzdelem.

Hirdetés

Már tudjuk, mikor kezdődik a következő, nagy Counter Strike: Global Offensive torna, de nem szabad megfeledkezni az előzőről sem, ami óriási nyereményalapjával és egymilliós nézettségével az eddigi legnépszerűbb rendezvény volt. Nemsokára pedig a újból átélhetjük a döntő izgalmait, ezúttal talán más eredménnyel.

Hirdetés

A januári Major az ELEAGUE első nagyszabású, Valve által támogatott eseménye volt, és végül az azóta is csúcson lévő Astralis vihette el az 500 000 dolláros főnyereményt, azonban hamarosan bosszút állhatnak a Virtus.pro játékosai, ugyanis érkezik a visszavágó.

Az EL ma jelentette be, hogy június 16-án megrendezésre kerül a Clash for Cash: The Rematch, amely során a két együttes ismét megküzd egymással egy BO3 (best of 3, vagyis két nyert meccs kell a győzelemhez) harcban. Ezúttal 250 000 dollár a tét, ami elképesztő nyeremény egyetlen mérkőzésért.

Az összecsapást az amerikai TBS csatorna élőben fogja közvetíteni, de Twitchen, YouTube-on és az ELEAGUE Live Game Commanden is nézhető lesz.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)