Hirdetés

Az e-sport rajongók jelentős része nem is szokott az általa követett játékkal játszani

|

Egy kutatásban megvizsgálták, hogy a League of Legends, a CS:GO, a Dota 2 és Overwatch rajongók hány százaléka játszik ténylegesen a játékkal és hányan követik közvetítésben. Az eredmény igen meglepő.

Hirdetés

Az e-sport egyre jelentősebb sikereket tudhat magáénak, melynek nem kis mértékben oka az, hogy egyre könnyebben hozzáférhetőek és elterjedtebbek a közvetítések, amikben nyomon követhetjük, hogy egy-egy játék legjobbjai hogyan csapnak össze egymással. A Newzoo által készített felmérésből kiderül, hogy bizony sokan vagyunk olyanok, akik szívesebben nézzük azt, ahogy mások játszanak, mint hogy magunk is kontrollert vagy billentyűzetet ragadnánk. 

Persze még mindig lehet parttalan vitákat folytatni arról, hogy sportnak számít-e az e-sport, de a játékipar ezen szegmensének elképesztő iramban növekvő sikereit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Csak az idei évben 443,1 millió ember nézett e-sport közvetítéseket, melyből 197,9 millióan rendszeresen kattintanak a streamekre, míg 245,2 millióan alkalomszerűen követik az eseményeket. A League of Legends, a CS:GO, a Dota 2 és az Overwatch adataira épülő kutatás szerint azonban a nézők egy jelentős hányada nem is játszik azzal a játékkal, melyet streamekben követ. 

A statisztikában elkülönítik azokat, akik kizárólag játszanak, akik játszanak és közvetítést is néznek, illetve akik csak nézők. Az elmondható, hogy minden vizsgált cím esetében jóval többen vannak azok, akik ténylegesen játszanak, mint akik csak néznek, de utóbbi csoportban sincsenek kevesen. A LoL-nál találjuk a legtöbb olyan rajongót, akik kizárólag közvetítéseket néznek, ők a teljes követői bázis 26%-át teszik ki, míg akik csak játszanak 32%-ot; a fennmaradó 42% nem csak nézi, de részt is vesz a mérkőzéseken. A másik oldalon az Overwatchot találjuk, ahol a legkevesebb a nézők aránya, mindössze 14%, míg a csak játszók 54%-ot tesznek ki. Ezen a grafikonon láthatjátok kicsit részletesebben lebontva az adatokat (a Honor of Knights nevű mobiljátékra nem tértünk ki, mivel az jórészt csak Kínában elterjedt):

A kutatásban azt is vizsgálták, hogy mekkora átfedés van a rajongótáborok között, és az alapvetően megállapítható, hogy a legtöbben egy konkrét játékot követünk figyelemmel. Itt is a League of Legends tábora emelkedik ki, 29% nem néz más játékot; ez a szám a CS:GO esetében 25%, az Overwatchnál pedig 17%.; a 3 játék összesített követőinek mindössze 6%-a kíséri figyelemmel mindet:

Persze kicsit meglepő, hogy ilyen sokan vannak, akik alapvetően csak közvetítésekből tapasztalják meg a játékok szépségét, de ha abból indulunk ki, hogy egy hagyományos sportközvetítés nézői közül vajon hányan vannak, akik ténylegesen űzik is azt a sportot, akkor valószínűleg a játékoknál egyelőre jobb az arány.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)