Hirdetés

Hamarosan elkészül az első e-sport menedzser platform, a ReadyUp

|

Profi játékosok és szakértők közösen dolgoznak a projekten, ami nagyban megkönnyítheti az e-sport csapatok működtetését és átláthatóságát.

Hirdetés

A fejlesztőgárda egyik társalapítója nem más, mint Johnathan "Fatal1ty" Wendel, aki 1999-ben a világ első profi e-sport játékosává vált. Olyan felhasználói felületet terveznek, amely nem csak a profi, de az amatőr csapatok számára is nagy segítség lehet.

Hirdetés

A ReadyUp fő célja, hogy az olyan csapatmenedzselési feladatokat, mint a kommunikáció, a játékosok igazolása, és versenynaptár összeállítása is egy helyről legyen működtethető. Az optimalizálással így rengeteg időt lehetne megspórolni, azt pedig a felkészülésre lehet fordítani.

A projektet nem csak profi játékosok, hanem szakértők is támogatják - Steven Roberts az ESL NA egyik igazgatója, Mike Vorhaus a Magid Advisors tanácsadó cég elnöke, Glenn Chin pedig az EA Sports mellett a Nike+ és Nike Basketball fejlesztéseiben is részt vett.

Az e-sport az utóbbi években egyre nagyobb és nyereségesebb üzlet lett, így nem csoda, hogy egyre komolyabb befektetők foglalkoznak vele. Remélhetőleg az idén ősszel induló ReadyUp is egy lépés a jó irányba.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)