Hirdetés

Fortnite Battle Royale - heti egymillió dollárt osztanak szét a legjobbak között

|

A nyáron megrendezésre kerülő világbajnokság fináléjában már csak a 100 legjobb egyéni játékos, illetve az 50 legügyesebb páros lehet ott.

Hirdetés

Az Epic Games már eddig is rengeteg pénzt osztott szét a Fortnite Battle Royale legprofibb játékosai között, és a jelek szerint idén sem lesz megállás. A stúdió most ismertette a játék e-sport szcénájára vonatkozó terveit.

Hirdetés

Ha minden jól megy, április 13-án kezdődnek az első online selejtezők, amelyeken bárki részt vehet. A bajnokság ezen része tíz hétig tart, tehát június 16-án ér véget, és minden héten 1 millió dollár lesz szétosztva az arra érdemes résztvevők között.

Nyár közepén, egészen pontosan július 26. és 28. között kerül megrendezésre New Yorkban a Fortnite World Cup Finals, amelyen a legjobb 100 Solo játékos és 50 Duo csapat vehet részt. Itt egy 30 millió dolláros nyereményalap várja a játékosokat, amiből mindenki garantáltan kap 50 ezret, a Solo bajnok pedig 3 millióval sétálhat majd haza.

Ezen felül az Epic az év végéig még folyamatosan rendez majd heti versenyeket, és a tervek szerint így még idén meg is lesz a 100 millió dolláros összdíjazás, amit a srácok célul tűztek ki maguknak korábban.

Ti figyelemmel követitek a Fortnite Battle Royale e-sport részét?

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)