Hirdetés

Snoop Dogg is saját e-sport bajnokságot indított

|

A legelső versenyen a rapper barátjai vettek részt, és az amerikai focié volt a főszerep.

Hirdetés

Az elmúlt években eléggé felpörögtek az események az e-sportok kapcsán, így egyre ambiciózusabb versenysorozatokat láthatunk a képernyőkön. Most pedig beszállt ebbe a buliba Snoop Dogg is, és egy egészen rendhagyó ligát alapított meg.

Hirdetés

Az már korábban kiderült, hogy az előadó szívesen videojátékozik, de a jelek szerint picit komolyabban is szeretne foglalkozni a témával. Nemrég ugyanis létrehozta a saját kis e-sport bajnokságát, ami a Gangsta Gaming League nevet kapta, és már meg is lett rendezve az első verseny, amely során Snoop Dogg nyolc barátja küzdött meg egymással a Madden Ultimate Teamben a 11 ezer dolláros nyereményalap egy szeletéért. A bajnok aztán kihívhatta a Boss Dog nicknéven játszó rappert is.

A ligát egyébként a Snoop Dogg által alapított, leginkább kannabisszal foglalkozó weboldal, a Merry Jane támogatta, szóval nem valószínű, hogy egy mainstream esemény lesz ebből az egészből. Illetve még az is kérdéses, hogy lesznek-e további versenyek, ugyanis erről még nem igazán beszélt a rapper.

Ti figyelemmel követitek majd a bajnokságot, ha esetleg folytatódik?

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)