Hirdetés

IEM Katowice 2018 - a világ legjobb PUBG, CS:GO, Dota 2 és SC2 játékosai egy helyen

|

Rengeteg izgalmas versenyt kínál a hétvégén induló IEM Katowice. Az e-sport legnagyobb címeiben mérkőznek meg a titánok.

Hirdetés

Nagyon izgalmas napoknak néznek elébe az e-sport rajongók Holnap útnak indul az IEM Katowice 2018, és bizony bőven lesz mit nézni. A szombatot és vasárnapot leginkább a Dota 2 és a PUBG fogják kitölteni, őket pedig hosszabb, egész hetes versengések követik majd.

Hirdetés

PlayerUnknown's Battlegrounds

Időpont: február 24-25.
Nyereményalap: 50 000 dollár (12 750 000 Ft)
Kezdés: Szombat 10:00

Az IEM Katowice 2018-on 16, 4 fős PUBG csapat vesz részt, akik FPS nézetben versengenek majd az 50 000 dolláros alap egy darabkájáért. A csapatok az adott körben elért eredményeik és kill számuk után fognak pontokat kapni, és az esemény végén az a csapat nyer, amelyik a legnagyobb pontszámmal végez.

Dota 2

Időpont: február 24-25.
Nyereményalap: 1 millió dollár (255 000 000 Ft)
Kezdés: Szombat 12:00

Hatalmas műsort fognak kapni a Dota 2 rajongók, mivel ez lesz az év egyik legnagyobb versenye. Az IEM Katowice egy Major eseménynek számít, így minden csapat a győzelemre hajt. A szombatot az utolsó negyeddöntővel kezdjük, ami után már jönnek is az elődöntők. Komoly tétek, komoly csapatok.

Counter-Strike: Global Offensive

Időpont: február 27 - március 4.
Nyereményalap: 500 000 dollár (127 500 000 Ft)
Kezdés: Kedd 12:00

A CS:GO versenyen 16 csapat vesz részt, akik egy két ágas formátumban küzdenek meg egymással. A részvevők között olyan nevek vannak, mint az SK Gaming, a Cloud9 vagy a Team Liquid. A világ minden részét képviselik ezek a csapatok, így Észak-Amerika és Európa kiáshatják a csatabárdot, és megküzdhetnek a régiójuk büszkeségéért.

StarCraft II

Időpont: február 26 - március 4.
Nyereményalap: 400 000 dollár (102 000 000 Ft)
Kezdés: Hétfő 11:00

Egy egész seregnyi StarCraft II profi gyűlt össze az év egyik legnagyobb RTS versenyére. INnoVation, Stephano, Scarlett, TLO, Neeb és még sorolhatnánk a sztárjátékosokat, akik részt vesznek ebben a dühöngőben. A meccsek 4 csoportban, egész héten át zajlanak, a legjobbak pedig jövő vasárnap küzdhetnek meg a kupáért. Ennek kapcsán fut egy játékunk is, még nem késő részt venni benne.

Ha mindehhez hozzávesszük a Heroes of the Storm Western Clash-t is, akkor aztán e-sport rajongó legyen a talpán, aki minden követni tud majd. Annyi biztos, hogy nem fogunk unatkozni. Ti melyik versenyt nézitek majd?

Amúgy ha úgy érzitek, rátok fér a gyakorlás, irány a Lenovo Legion Honvéd Esport Akadémia!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)