Hirdetés

Ismét világszínvonalú CS:GO fejesek és FIFA-s gólzápor várható Budapesten

|

Online nézhető döntővel zárul a V4 Future Sports Festival idei versenysorozata.

Hirdetés

Az első csapatok már augusztusban elindultak a hosszú úton, ami az idei V4 Future Sports Festival Counter-Strike: Global Offensive tornája volt, ugyanis a selejtezők már akkor megkezdődtek online formában. Azóta még három körben bizonyítottak az alakulatok, akik a visegrádi négyek országai mellett immár a kelet-európai, az adriai régióból, és Európa más országaiból is jelentkezhettek. A megmérettetéseken legjobbnak bizonyuló négy csapat adja a mezőny harmadát a budapesti döntőn, amit ezúttal online követhetünk figyelemmel, hozzájuk pedig rendkívül izgalmas csapatok csatlakoznak az arénában.

Hirdetés

Kik játszanak?

Kezdésképp muszáj megemlítenünk a nemzetközi színpadon is nagyágyúnak számító csapatokat, akik a szervezők meghívásából érkeznek majd a versenyre. Ellátogat a V4 Future Sports Festival idei döntőjére a globális élvonalba tartozó Gambit, akik jelenleg az ESL ranglistáján az előkelő harmadik helyet foglalják el, a magyar kötődésű (Lengyel Balázs "Draulon" a csapat Chief Digital Officere) berlini gárda, a BIG, Spanyolországból a Movistar Riders, illetve a cseh-orosz kooperációban működő Entropiq csapata.

Emellett a V4-es országok is delegálhattak egy-egy csapatot, ahová Lengyelország az AGO színeiben, Magyarország pedig a Budapest Five, a BEE és a Lenovo Legion Honvéd állományából összeállítva egy-egy nemzeti válogatottat nevezett, Szlovákia a helyi bajnok eSubát, Csehország pedig az Enterprise csapatát küldi. Abban pedig biztosak lehetünk, hogy mind a tizenkét csapat keményen odateszi magát, a V4 Future Sports Festival bajnoki címének dicsősége mellett összesen háromszázezer euró pénznyeremény a tét, aminek a fele a győztes jussa.

Hol és mikor követhetem?

Az offline döntő három szakaszból áll, először november 14-től 16-ig zajlik a play-in szakasz, aminek során a V4-es országok delegált csapatai a kvalifikációs tornáról bejutott négy alakulattal néznek szembe, hogy eldöntsék, melyikük vehet részt a fő csoportkörben. Ezt november 17-18-án követhetitek figyelemmel, majd november 19-től 21-ig rákanyarodunk a rájátszásra. Az eseményeket végig a Twitchen követhetitek, ha a magyar nyelvű kommentárt és elemzést szeretnétek hallgatni, akkor az Esport 1 csatornáján, ha pedig a nemzetközi csapat angol kísérőszövegét választanátok, a V4 Future Sports csatornájára kattintsatok!

Visszatér a FIFA is

Nemcsak az FPS-ek, hanem a sportjátékok rajongóinak is érdemes lesz ellátogatnia az online közvetítések oldalaira, ugyanis a Counter-Strike mellett az EA focis sorozata is visszatér a színpadra november 22-24. között, méghozzá egy különleges formátummal. A nyolc nevező ország (Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia és Magyarország) egy-egy duót indít a FIFA 22 versenyen, a kétfős csapatokban egy profi játékoshoz egy-egy, a FIFA-val foglalkozó streamer, videós, vagy influencer fog csatlakozni. Így hazánkat például chris_maj képviseli majd profiként, akihez molnargabo csatlakozik. A versenysorozat így kifejezetten szórakoztatónak tűnik, de a huszonhétezer eurós összdíjazás (ebből tizenegyezer üti a győztes markát) minden bizonnyal kemény küzdelemre sarkallja majd a résztvevőket.

Kövesd a V4 Future Sports Festival versenyeit november 14. és 24. között online!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)