Hirdetés

Kizártak egy profi Formula E versenyzőt egy online ligából, mert dublőrrel versenyzett

|

Daniel Abt beültetett maga helyére egy profi szimulátorost, egyből gyanús lett, hogy jobb eredményeket ér el.

Hirdetés

Lassan visszatérhetnek a pályákra a sportolók, bár egyelőre közönség nélkül kénytelenek részt venni a megmérettetéseken. Nem minden sportágban született még döntés az újraindításról, addig meg futnak az online, virtuális versenyek, mint amilyen a Formula E Race at Home Challenge is.

Hirdetés

Ebben indult Daniel Abt, az ABT Schaeffler Audi versenyzője, aki az egyik pillanatról a másikra megtáltosodott. Ez feltűnt két versenytársának, Jean-Eric Vergne-nek és Stoffel Vandoorne-nak, akik panaszt nyújtottak be, a szervezők vizsgálata pedig az IP címek összevetésének segítségével kiderítette, hogy valóban nem Abt ült a volánnál, amikor hirtelen sokkal jobb eredményt ért el, mint addig. Büntetésként megfosztották hatodik helyétől, 10000 eurót kell adományoznia a UNICEF számára, amelyet maga a bajnokság is támogat, továbbá a helyette versenyző profi szimulátoros, Lorenz Hoerzing sem indulhat a Formula E Challenge-en a továbbiakban.

Abt közleményben kért bocsánatot mindenkitől. Elmondta, nem vette elég komolyan az egészet, és különösen azért sajnálja tettét, mert tudja, mennyi munka van a verseny megszervezésében.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)