Franchise-rendszerre vált az európai League of Legends liga

|

Hosszas latolgatás után úgy döntött az EULCS vezetősége, hogy ezúttal tényleg átváltanak az amerikai rendszerre.

Hirdetés

Tavaly, amikor az NALCS-ben bevezették a franchiserendszert, akkor EU-ban is egy új megoldással akartak kísérletezni. Hosszas tárgyalások után a Riot visszatáncolt, de 2019-ben nem várnak tovább: már biztosan átalakítják az EULCS-t.

Hirdetés

A megoldás úgy fog működni, mint Amerikában. Lesz adott számú hely, amiket az érdeklődők megvásárolhatnak. Az ESPN értesülései szerint egy EULCS hely ára 8 millió euró lesz, és a teljesen új szervezeteknek erre még rá kell majd fizetnie 2,5 millió eurót. A csapattagok a franchiserendszerben kötelezően kapnak majd minimálbért, amit 60 000 euróban szabott meg a liga. Ezek a számok nagyjából egyeznek az NALCS helyeinek árával.

Ha egy csapat bevásárolta magát, akkor onnantól nincs kiesés, tehát nem fogják úgy váltani egymást a gyengébb szervezetek, mint a jelenlegi rendszerben. Ettől függetlenül ez nem jelenti azt, hogy minden jelenlegi EULCS csapat be fok kerülni a jövő évi ligába. Tavaly az NALCS helyek kiadása után 4 csapat is kiesett a pikszisből. Köztük volt az Immortals is, akiket a Riot azért utasított el, mert szerintük nem voltak elég stabilak pénzügyileg egy LoL franchise csapat fenntartásához (pláne úgy nem, hogy bevásárolták magukat az Overwatch Leaguebe). Szóval ne lepődjetek meg, ha nem minden kedvencetek jut be az európai League of Legends jövőbeli rendszerébe.

A helyekért már tegnap óta lehet is jelentkezni, és egészen július 1-ig lehet licitálni. A nyáron ki fog derülni, hogy kik vehetnek majd részt az EULCS 2019-től indul franchise megoldásában. Ti kit szeretnétek mindenképpen ott látni?

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)