Hirdetés

League of Legends - megnyílt az aréna a Magyar Elit Bajnokság első hetében

|

Lezajlott a csoportkörök első hete és máris kristálytiszta lett, hogy melyik két csapat esélyes igazán az első helyre.

Hirdetés

A Riot megígérte, és el is hozta az LCS-élményt kis hazánkba. A League of Legends Magyar Elit Bajnokság a hazai esport történelem egy fontos mérföldköve, és ennek megfelelően megérdemli a figyelmet.

Az első héten a Team Horizon Reapers, a Crewbest Gaming, a WiLD és a Rift Esports csapott össze BO2-es rendszerben. Mivel pontokért megy a küzdelem, így leginkább az számít, hogy egy rendes szériában ki és hogyan tud teljesíteni.

Egy új liga indulásakor az az általános jóslat, hogy mindenki óvatosan, megfontoltan fog játszani. Ez nem is annyira irreális számítás, lévén egy 6 hetes küzdelem során nem egy darab meccset kell megnyerni a kupáért. Nem lehet mindjárt az indulásnál kiteregetni minden lapot, és telepakolt bulitáskával fejjel a falnak rohanva játszani, mert egy ilyen ligában azt keményen bünteti az ellenfél.

Minden előzetes elemzés és találgatás csődöt mondott már az első mérkőzés 10. perce után. Vér folyt a szurdokban, és egy pillanatnyi pihenő sem jutott senkinek.

THR vs. CBD

A Crewbest Digiprime és a THR is egy viszonylag kényelmes team fight kompozíciót hozott össze, és az első körben úgy is tűnt, hogy óvatosan fognak játszani a srácok. Amikor a cél az, hogy a középszakaszon csapatharcok után dőljenek a tornyok, akkor jó eséllyel nem fog történni semmi a 20. percig. Mint kiderült, a magyar játékosok nem szeretnek várni.

A THR a 10. percben rátaposott a pedálra, amit részben azért tehetett meg, mert Marine a felső ösvényen 30CS előnyben volt. Emberünk olyan szinten kiszorította ellenfelét, hogy szinte 4v5-ben játszottak. A csapat dzsungelese sem állt rosszul, így a 10. percben el is hozta a sárkányt, ami azonban azzal járt, hogy az alsó ösvény védtelenül maradt, miközben a Joe és Pwny párost 4-en támadták le.

Nagyjából ez volt az egyetlen sikeres harca a CBD-nek. Mivel a 4 fős gank után képtelen voltak elhozni a bot tornyot, és a THR addigra már 3-at is leszedett, 4000 arany hátrányba került a csapat a 13. percre. Innentől csapatharcok követték egymást, míg a THR a 20. percben el nem hozta a Baront, hogy a 23. percre le is zárják a MEB első összeütközését.

Pwny nagyon szépen játszott az első körben Alistarrel, így nem is volt különösebben meglepő, hogy a CBD lebannolta a tehenet. Erre a támogató játékos Jannára váltott, amire szüksége is volt az ellenfél Kindredje ellen. A THR ezúttal a csapatharcok helyett lane dominanciához pickelt: a Gnart Irelia váltotta fel, miden pedig LeBlanc helyettesítette Oriannát.

Már a 4. percnél nem volt kérdéses a meccs végkimenetele: a CBD dzsungelese egy szerencsétlen útválasztás miatt felkínálta a First Blood-ot Ireliának, akinek innentől könnyű volt az útja a Trinity Forcehoz. Kindred korai halála azt okozta, hogy Bluerzor a 6. percre már 15 CS előnyben volt, és az így szerzett aranyat szépen kamatoztatta is több sikeres gankkel. Ugyan a CBD-nek ismét volt egy-két sikeres megmozdulása, Marine minden alkalommal feltakarította a romokat, így akkora aranyelőnyt szedett össze, amivel szemben a Crewbestnek már nem volt esélye.

A 15. perctől egyébként Joe is bekapcsolta az egerét, és két kvadrát is elhozott. Ezek után nem volt nehéz lebontani a Nexust. A Team Horizon Reapers 3 pontot írhatott fel a táblára.

RIE vs. WiLD

Valamiért a RIE nagyon fontosnak tartotta, hogy náluk legyen Elise. A WiLD nagyon tudatosan kibannolta a RIE dzsungel játékosának mindkét erős választását, és ezzel rákényszerítették, hogy emberünk Elise-t válassza. Úgy néz ki, hogy ez nagyon tudatos stratégia volt a WiLD részéről, akik Lee Sinnel viszonozták a picket. Ennek az eredménye egy nagyon szép First Blood volt a 2. percben, ahol Poppy lett az áldozat.

Miközben Funzkai és Wazier azzal voltak elfoglalva, hogy a toplane-en minden problémamentes legyen, Mate és Hextasy a botlane-t szorongatták. A WiLD-nak bejött a Jhin pick, olyannyira, hogy emberünk már 20 CS előnyben volt a 7. percre, amit aztán 40-re növelt a 17-edikre. A toplane nyomás és a RIE részéről a wardolás teljes hiánya lehetővé tette a WiLD-nak, hogy mindenféle ellenállás nélkül hozzák el a szörnyeket. A srácok lejátszották a RIE-t a térképen, és minden pillanatban elhoztak vagy egy sárkányt, vagy egy killt, vagy egy Baront.

Funzkai egyébként brutálisan teljesített. Emberünk az ölések 70%-ában vett részt, és gyakorlatilag tálcán kínálta csapatának az első pontot. A találkozó 10 000-es arany különbséggel, 24 perc alatt ért véget.

Úgy nézett ki, hogy a Riftes srácok nem igazán bírták a nyomást. A második menet szinte az első ismétlése volt azzal a különbséggel, hogy Funzkai most egy Olafot vezényelt. Nem is volt megállás, egymás után darálta le az ösvényen bujkáló ellenfeleket, miközben Mate most is méretes CS előnnyel szorongatta ellenfelét. A csapat minden lane-en lejátszotta párját, és 23 perc alatt el is hozták a második kört.

A héten folytatjuk

Röpke 3 óra alatt lement a 4 mérkőzés, ami azt jelenti, hogy a meccsek átlagidőtartama el sem érte a 30. percet. A torna első találkozói egyértelműen erőfitogtatásról szóltak. A WiLD és a THR füstölő ágyúkkal jöttek a tömegbe lőni, és megmutatták, hogy ki az úr a háznál.

A nagyobb baj ott volt, hogy a mérkőzések vesztesei is izgatottabbak voltak a kelleténél. A nyugodt, összeszedett védekező játék helyett indulatos, fura harckezdeményezéseket láttunk, még akkor is, amikor a kardlengető fél 10 000 arany hátrányban volt.

Kevés ward, kevés makró játék, vér és küzdelem. Ez jellemezte a Magyar Elit Bajnokság első hetét. Reméljük a srácok hozzászoknak a nagy színpadhoz, és a következő körökben szorosabb mérkőzéseket láthatunk majd. A következő meccs november 13-án, vasárnap 17:00-kor kezdődik, a Team Horizon Reapers fog a Wonder Stag Esporsszal összecsapni. Ezt követi később a WiLD és a Natio Esports meccse.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)