Hirdetés

League of Legends Worlds 2016 – már csak Korea van versenyben

|

Aki abban reménykedett, hogy idén nem koreai csapatot koronázunk, az most biztosan nagyon szomorú. Már csak két csapat maradt, és mindkettő az LCK-t képviseli.

Hirdetés

A Madison Square Garden arénát még azok is ismerik (legalább névről), akik soha az életben nem néztek végig egyetlen sporteseményt sem. Az már önmagában csodálatos, hogy egy ilyen nagy nevű helyszínen egy League of Legends elődöntő zajlott, de az, hogy itt láthattuk a kompetitív LoL létezése óta történt egyik legjobb BO5 mérkőzést, csak még keményebben véste bele ezt a hetet a történelembe.

A múlt heti elképesztő teljesítménye után az H2k maradt az egyetlen az LCS képviseletében. Őket három koreai csapat, a ROX Tigers, az SKT, és ellenfelük, a Samsung Galaxy vette körül. Ekkora túlerőben helyt állni szinte lehetetlen, és ez be is bizonyosodott a világbajnokság negyedik hetében.

A megállíthatatlan erő és a mozdíthatatlan szikla - ROX vs. SKT

Az SKT-nek volt mit megbosszulnia az idei elődöntőkben. Az elemzők szerint Faker légiója messze nem volt olyan erős, mint az előző években, amit az is bizonyított, hogy harmadik helyen végeztek az idei LCK döntőben. A ROX Tigers valahogy mégsem tudta elverni őket soha, így a tigrisek is éhesen érkeztek a színpadra. Mindkét csapat bizonyítani akart a másiknak, és ennek mi, nézők örülhettünk a legjobban.

Végre kaptunk egy olyan best-of-5 mérkőzést, ahol a két fél egyenlőként küzdött egymással. Ahol az aranykülönbség a 30. percig sem lépte át az 5000-et. Ahol mindkét csapat vitt el sárkányokat, tornyokat, Baronokat, gyilkolásokat. Egyetlen pillanata nem volt a meccseknek, ahol biztosra mondhattuk volna az egyik fél győzelmét, és éppen ezért ez volt talán a legizgalmasabb párharc az egész világbajnokságon.

A találkozó fénypontja volt, amikor GorillA, a ROX támogatójátékosa előhúzta a Miss Fortune supportot. A pick/ban fázisban még senki nem tudta elképzelni, hogy most Ashe, vagy MF lesz-e a lövész, vagy hogy ki mit fog csinálni ezzel az összeállítással. Mint kiderült, MF egy alacsony költségvetésű, támogatói tárgykészlettel is olyan sebzést képes leszállítani, amivel az SKT nem nagyon tudott mit kezdeni. Ehhez mondjuk az is hozzátartozott, hogy PraY Ashe nyilai tévedhetetlenek voltak. A második körben a teleportáló Ekkot a térkép túloldaláról megállítani olyan mutatvány volt, ami nem csak Duke, de minden néző szemét is fennakasztotta.

A 2-2-es állás után érezhető volt, hogy az egyébként briliánsan teljesítő Peanut és az egész ROX osztag kifáradt. A srácok nincsenek hozzászokva egy olyan BO5-höz, ahol 40-50 perces köröket kell futni, és az utolsó meccsben sorra olyan hibákat követtek el, amik egy picit hátráltatták a haladásukat. Viszonylag a meccs korai fázisában Peanut beleszaladt Faker Orianna ultijába, amiben csak az volt a szomorú, hogy a koreai dzsungelesnek legalább háromféle megoldása lehetett volna a helyzetre. Egyiket sem használta ki. Ezután az SKT szépen, fokozatosan szorította ki a tigriseket az erdőből, és garantálta, hogy Faker egy újabb esélyt kaphasson a kupa megszerzésére.

Érdemes megjegyezni, hogy az SKT mindkét vesztes körében Blankot, a csapat helyettes dzsungelesét használták, a győztes körökben pedig Bengit, ami azt jelenti, hogy Bengi egy darab mérkőzést nem vesztett még az idei világbajnokságon.

A remény halála - H2k vs. Samsung Galaxy

Mekkora váltás volt az egyik legjobb BO5-ból egy klasszikus gyalázásba esni. Az összes elemző szerint a Samsung Galaxyé volt a mérkőzés, és bármennyire szomorú is ezt leírni, bejött a papírforma. A koreai csapat egyetlen verség nélkül vágtatott végig a versenyen. Az egyetlen meglepetést az okozta, hogy az H2k komolyan odavágott a találkozó első két körében. Volt erő a srácokban, csak ehhez a színpadhoz ez kevés volt.

A Samsung Galaxy tipikusan az a csapat, akiket meg kell fogni a mérkőzések korai szakaszában. Nem túl erősek az ösvényeken, de ha sikerül nagyobb hátrány nélkül eljutniuk a 20. percig, akkor onnantól átveszik a vezetői ülést, és úgy lemanővereznek a pályán, hogy azt sem tudod, mi történt. Az H2k is tudta ezt, és mindent meg is tettek azért, hogy minél jobban visszaszorítsák a koreaiakat.

A meccs nagyon jól indult: Ambition véletlenül nem vette észre, hogy bekerült az általa elfoglalt bokorba egy ward, és minden izgalom nélkül beugrott a szomszédba, ahol balszerencséjére megtalálta az H2k játékosait. Innentől egészen a 25. percig úgy nézett ki, hogy az H2k viszi majd el a pontot, de valahogy mégis a Samsung állt jobban. Jobbról-balról vitték a tornyokat, Ambition két sárkányt is egyedül vitt el az európaiak orra elöl, és miközben az H2k azzal volt elfoglalva, hogy minél több ölést gyűjtögessen, a Samsung a tudtuk nélkül lejátszotta őket a térképen.

Az első mérkőzést így a koreai osztag nyerte, és egy egészen hasonló fordulót láttunk a második körben is. Az H2k megint előnyben volt, megint hozták az öléséket, és ellenfeleik pedig megint lebontották alóluk a térképet, miközben ők a harccal voltak elfoglalva. A harmadik menetre már összetört az európai csapat, amit az mutat igazán jól, hogy a Samsung röpke 26 perc alatt zárta le a menetet egy brutális, 15 000-es gold előnnyel.

Ettől függetlenül Odoamne és Jankos nagyon szépen játszottak, Forg1ven pedig egyszerűen rossz lapot kapott. A Samsung minden körben kitiltotta előle Caitlynt, Ruler pedig elhozta az összes többi hasznos lövészt. Az H2k gyenge pontja egyértelműen Ryu volt, aki kénytelen volt kétszer is szembenézni Crown Viktorjával. Az H2k valószínűleg már egy életre megbánta, hogy fennhagyták a géphírnököt.

Indulás a Staples Center

Ezzel a héttel lezárultak az előkészületek. A nyugati rajongók összes reménye elveszett, és ismét két koreai csapat került a döntőbe. A Samsung Galaxynak ennél jobb esélye sosem lesz, hogy leverje a kétszeres világbajnokot. A srácok 10 meccset nyertek zsinórban, ami lehet, hogy megadja azt a fajta löketet, amire szükségük lesz az SKT ellen.

Ettől függetlenül a Faker vezette csapat még mindig vitathatatlanul domináns játékot mutat, és nagyon nehéz elképzelni, hogy végül vesztesként távoznak a legendájuk szülőhelyéről. A jövő héten az SK Telecom T1 visszatér a Los Angelesi Stapples Centerbe, és egy világ fogja figyelni minden lépésüket.

Ki emeli fel végül az idézők kupáját? Jövő hét vasárnap hajnalban kiderül. A Samsung Galaxy vs. SK Telecom T1 találkozó 1:30-kor kezdődik.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)