Hirdetés

A Revolte egy hétvége alatt két kupát is megnyert

|

A csapat az MNEB osztályozó kupa döntője után a Lenovo Legion Kupa CS:GO bajnoka is lett.

Hirdetés

Mozgalmas hétvége van a hátunk mögött, a PlayIT két fontos e-sport eseménynek is helyszínéül szolgált.

Hirdetés

Az egyik csarnokban az MNEB osztályozó kupák döntői zajlottak, a másikban viszont a Lenovo Legion Kupa színpadán izgulhattunk azért, hogy a League of Legends és Counter-Strike: Global Offensive legjobb hazai csapatai közül kié lesz az egymillió forintnyi összdíjazás egy szelete. 

Szombaton a LoL-é volt a főszerep, négy csapat harcolt egymással. A Legion Honvéd RED és a WiLD by Lagardére Sports elődöntős meccséből a WiLD, míg a Team Horizon Reaperséből és a WonderStagéből a WSE került ki győztesen. A döntőben végül a WiLD-nak sikerült győznie, övék lett a bajnoknak járó kupa és a félmillió forint.

Vasárnap aztán a CS:GO-ról szólt minden. A Legion Honvéd RED és a Harcos Edit kezdte a sort, majd a Revolte és a SIT következett. A végső megmérettetésen az egy nappal korábban az MNEB döntőjén már diadalmaskodó Revolte, valamint a Harcos Edit esett egymásnak, és fantasztikus játékkal (és egy kis megtorpanással) itt is a Revolte vehette át a legnagyobb nyereményt.

A CS:GO meccseket alább nézhetitek vissza.

Watch Lenovo Legion Budapest - Döntő @PlayIT from thewarroomhu on www.twitch.tv

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)