Hirdetés

Lenovo kupa történelem - így indult a legnagyobb hazai e-sport bajnokság

|

Végre itthon is bontogatja a szárnyait az e-sport, ebben pedig hatalmas szerepet játszik a Lenovo. Menjünk is egy kicsit vissza az időben és nézzük meg, hogy honnan indult ez a kezdeményezés.

Hirdetés

Nagyjából 10-15 évvel ezelőtt a legtöbb ember csak legyintett az e-sportokra, viszont manapság már gyakorlatilag megkerülhetetlenné vált a szellemi (és bizonyos szinten fizikai) megmérettetések ezen formája. Milliós nagyságrendű nyereményalapok, óriási szponzorok és ünnepelt sztárok alakítják azt a komplikált és folyamatos mozgásban lévő ökoszisztémát, amit ma e-sportnak nevezünk.

Külföldön a nagyobb tech cégek már régóta foglalkoznak azzal, hogy beszálljanak az e-sport bizniszbe, viszont Magyarországon még nem ennyire előrehaladott ez a terület. Szerencsére semmi sincs veszve, hiszen itthon is egyre inkább alakulnak az ilyen jellegű kezdeményezések, melyek között mindenképpen kiemelkedő a Lenovo Legion kupa, ami két és fél milliós összdíjazást ígér a tehetséges játékosoknak. Persze nem ez a cég első kezdeményezése, nézzük is át röviden a Lenovo és az e-sportok közös történelmét.

Lenovo Y kupa

Habár Kökény Csaba, a Lenovo termékfelelőse azt mondta nekünk, hogy a cég már 2015-ben is elgondolkodott a kérdésen, valójában tavaly indult be igazán az e-sportos téma, amikor a srácok úgy gondolták, hogy beleugranak a mély vízbe és elindítják a Lenovo Y kupa nevű egész éven át tartó bajnokságot. Nem kis ambíciókkal álltak neki: 64 csapatot eresztettek egymásnak, akik közül több állomást követően az év végén, a Lenovo Major döntőben kerül ki a győztes.

A rendezvénysorozat első állomása a májusban megrendezett budapesti PlayIT volt, ahol az Empathy esports és a Team Horizon Reapers csapata nyert elsőként helyet magának a döntőbe, de természetesen a buli nem állt meg ennyinél, hiszen az online selejtezőkkel vegyített elődöntők az egész nyarat végigkísérték: Debrecenben, Szegeden és Pécsen is összemérhették tudásukat a magyar gamerek. Míg az elődöntőt a Lurdy moziban izgulhatták végig a rajongók, addig a grandiózus döntő természetesen a novemberi PlayIT-en került megrendezésre, ahol a Team Horizon Reapers el is vitte a League of Legends kategória első díját, míg a Counter-Strike: Global Offensive versenyben a Control Gaming emelhette magasba a kupát

Lenovo Legion kupa

Az első kupa hatalmas sikere után természetesen egyértelmű volt, hogy jön a folytatás, így idén el is kezdődött az Lenovo Y utóda, amely ezúttal Lenovo Legion kupa néven tért vissza. Nem csak a nyereményalap lett lényegesen nagyobb (2 millió forintról 2 és fél millió forintra emelkedett az összdíjazás), de egy teljesen új versenyszám is megjelent, ugyanis idén a CS:GO és a LoL mellett már Overwatchban is indulhattak a csapatok. Természetesen idén is a budapesti PlayIT volt a bajnokság kiindulópontja, ahol a LoL versenyben Team Horizon Reapers ismét nagyot alakított (habár korántsem olyan könnyen, mint tavaly), a CS:GO-ban pedig az Ergotics vitte a pálmát.

A debreceni PlayIT-en tovább folytatódtak a mérkőzések és ahogy az akkori beszámolónkból is kiderül, igazi legendák csaptak össze egymással a CS:GO-ban, hogy aztán végül NOFEAR, DEv, FIFI, barcode és FLEAV csapata lett a győztes néhány rendkívül izgalmas kör után. Persze a League of Legends meccsek is folytatódtak, ahol a RIFT hihetetlen sebességgel megverte az ellenük induló Beautiful Talented Men csapatát.

A versenysorozat legutóbbi állomását Szegeden rendezték június 11-én, ami azt jelenti, hogy már csak egyetlen helyszín maradt hátra: ez nem más, mint a következő budapesti Xbox One PlayIT Show, ahol minden bizonnyal egy elképesztő és monumentális döntőnek lehetünk majd a szemtanúi. Állati jó látni, hogy itthon is ekkora lendületet kapott az e-sport, ami természetesen nemcsak a Lenovo érdeme, hanem a tiétek is, hiszen a hazai gamerek lelkesedése nélkül valószínűleg nem tartana itt ez az egész. Mi mindenképpen ott leszünk a budapesti PlayIT-en, hogy személyesen is gratulálhassunk majd a győzteseknek. És ti?

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)