Hirdetés

Nem közvetítheti jövőre a Magyar LoLTV a hivatalos League of Legends versenyeket

|

A Riot megvonta a licencjogot 7 európai országtól, köztük Magyarországtól is. Azért nincs még minden veszve.

Hirdetés

Nagyon kevesen közvetítettek eddig Magyarországon e-sportot olyan minőségben, mint a Magyar LoLTV, mely évek óta állt szoros együttműködésben a játékot fejlesztő Riot Games-szel.

Hirdetés

Maga a Riot is komolyan nyitott a magyar közönség felé. A játék 2014-ben nem csak feliratot, de szinkront is kapott, illetve elindultak olyan kezdeményezések, mint a LoLfoglalás, a Magyar Elit Bajnokság, komoly közösségépítés zajlott, sőt, a GameNightok keretében, 2015-ben még mi is szerveztünk laza, amatőr LoL versenyeket a fejlesztők jelentős közreműködésével, támogatásával. A játék hazai népszerűsége - nem kis részben két magyar Riot-dolgozó, Daedalus és CéciDog munkájának köszönhetően - az egekbe szökött, mind a játékosok, mind a nézők száma megugrott, és ugyan már nincs annyira előtérben, mint néhány éve, még mindig rengetegen játszanak vele, és rekord nézettségeket ért el a világbajnokság döntője is. 

Ennek tudatában is meglepő a Magyar LoLTV mai bejelentése, miszerint a Riot 12 európai ország közül 7-tel megszünteti a licencszerződést, így a jövő évben nem lehet magyar nyelven közvetíteni a hivatalos League of Legends eseményeket.

Megkérdeztük a Magyar LoLTV-t is magába foglaló Esport Universumot, hogy részletesebb képet kapjunk a helyzetről. Ők sem tudják, hogy miért változtatott Magyarországgal kapcsolatos hozzáállásán a Riot, nagyon sajnálják a történteket, és szomorúak, hogy 2019-től nem találkoznak a közönséggel a képernyőn. A helyzet azért is érdekes, mert a hivatalos versenyek közvetítésének licencéért a Magyar LoLTV-nek kellett fizetnie, és ezt a lehetőséget vette el most a fejlesztőcsapat.

"A Riot Games által szervezett világ- és kontinensviadalokról van szó, úgy mint az EU LEC, az NA LCS, a Világbajnokság, az All-Star bajnokság, MSI, stb. Ezekre a versenyekre a komoly technikai és minőségbeli feltételeknek való megfelelés után nyílt lehetőség úgynevezett közvetítési licencet vásárolni (tehát a közvetítésért eddig mi fizettünk a Riot Games-nek). A játékgyártó azonban jelezte, hogy 2019-től 7 európai országban nem fognak licenszvásárlási lehetőséget biztosítani - ezek közül sajnos az egyik Magyarország."

Némi vigasztalást nyújthat, hogy a nem a Riot által szervezett versenyekre a (kvázi) tiltás nem vonatkozik, akkor sem, ha a Riot támogatóként szerepel. 

"Egyeztetni fogunk az érintettekkel arról, hogy milyen formában tudunk egyéb versenyeket kommentálni, hogy a hazai rajongók se maradjanak magyar közvetítés nélkül."

A csapat most amellett, hogy igyekszik megfelelni a Riot által támasztott magas minőségi követelményeknek, azon dolgozik, hogy egyéb versenyeket elhozzon a LoLTV-re. A Magyar Nemzeti E-sport Bajnoksággal kapcsolatban például nem várható változás. Pozitívan látják a jövőt, ahogy bármilyen konkrétummal rendelkeznek, szólni fognak egyebek mellett Facebook oldalukon keresztül is. A Riot Games-szel továbbra is jó kapcsolatot ápolnak, bíznak a további közös munkában, és jelenleg mi is csak ennyit tehetünk. Szorítunk, hogy akár már 2019-ben visszaálljon a korábbi helyzet.

Az EU LCS (avagy újabban LEC) egyébként is komoly átalakuláson megy át, melyen a kínai és az észak-amerikai liga már átesett. A Riot mindent az irányítása alá szeretne vonni, hosszútávú partnerségre lépni a résztvevő csapatokkal, felvenni saját kötelékébe a közvetítőket, valamint új rendszer szerint osztozni a bevételeken. Feltehetően ez a döntés is az átalakulás része, de ezt nem tudhatjuk biztosra.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)