Hirdetés

A héten elrajtolt a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság első szezonja

|

Az MNEB versenysorozatának teljes beosztását jó előre betervezhetitek.

Hirdetés

Egyes játékokban már elindult a héten a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság első szezonja, hamarosan pedig az összes versenyszámban itt az első forduló, úgyhogy éppen itt az ideje, hogy mindenki felvésse a naptárába azokat a meccsnapokat, mikor kedvenc e-sport játékainak mérkőzései fognak zajlani. 

Hirdetés

Mint azt ti is biztosan tudjátok már, az MNEB keretein belül PUBG-ben, Hearthstone-ban, Rainbow Six: Siege-ben, League of Legendsben és természetesen CS:GO-ban folyik majd a verseny. A PlayerUnknown's Battlegrounds esetében január 21-én, tehát jövő héten hétfőn lesz az első meccsnap, az összes forduló pontos menetrendjét az Esport1 oldalára kattintva éritek el, magukat a meccseket pedig ide kattintva tudjátok nézni 19 órai kezdettel. A Hearthstone első fordulója január 14-én pörgött le, a további részleteket itt éritek el, a mérkőzéseket pedig itt tudjátok megnézni. Egészen március közepéig pörög majd a kártyás móka. A Rainbow Six: Siege első köre most pénteken, azaz január 18-án lesz, a további menetrendért pedig ide kell böknötök, a meccseket itt éritek el. A League of Legends bajnokság tegnap indult, de ma is pörögnek még meccsek, alig pár perc múlva indul az utolsó. Ezután sincs persze megállás, a következő fordulókról itt tudtok olvasni, a meccseket pedig itt nézhetitek. Végezetül a CS:GO vonal is tegnap startol el, úgyszintén március közepéig folyik majd a küzdelem ebben a játékban is. A menetrendet itt, az izgalmasnak ígérkező mérkőzéseket pedig ide kattintva éritek el. 

Ti melyik játékokat fogjátok majd követni? 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)