Hirdetés

Március végén indul a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság rájátszása

|

Áprilisban pedig már a döntők következnek.

Hirdetés

A tegnapi nap folyamán a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság és a K&H közös sajtótájékoztatót tartottak, ahol felvázolták, milyen menetrend szerint folytatódik majd az MNEB első szezonja. 

Hirdetés

A 15 millió forint összdíjazású Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság immár a K&H Csoport támogatásával folytatódik, március 28-án pedig kezdetét is veszi a rájátszás, majd áprilisban jönnek a döntők, ahol a versenysorozat mind az öt játékának (LoL, CS:GO, PUBG, Hearthstone és Siege) legjobbjai mérhetik majd össze tudásukat. A K&H Csoport névadóként kifejezetten a League of Legends és a Hearthstone bajnokság mögé fog beállni. 

Maga az MNEB tavaly összesen 1936 résztvevővel indult el, közülük végül 40 csapat és 16 egyéni játékos tudta kvalifikálni magát a január 15-én elkezdődött alapszakaszba. Most tehát következik a rájátszás, majd a döntőkben végül már csak 22 csapattal és 4 egyéni indulóval találkozhatunk, közülük kerülnek ki az MNEB első szezonjának végső bajnokai. 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)