Hirdetés

Máris óriási bevételeket generál itthon az e-sport fogadás

|

Háromhetes próbaüzem után a napokban hivatalosan elindult a Szerencsejáték Zrt.-nél az e-sport fogadás, és már most látszik, hogy nagy iránta az érdeklődés.

Hirdetés

Mint a sportot magát, úgy a sportfogadást is jelentősen visszafogta a COVID-19, hiszen meccsek, sportesemények hiányában nem volt mire fogadni - ugyanakkor a korlátozások jót tettek az e-sportnak mind a versenyek, mind a fogadás népszerűsége szempontjából. A Szerencsejáték Zrt. a bevételkiesésre úgy reagált, hogy igyekezett a korábban tervezettnél hamarabb bevezetni új szolgáltatásokat, így a napokban debütált az e-sport fogadás a Tippmixpro felületén, valamint a lottózókban.

Hirdetés

A tesztüzem augusztus 11. óta tartott, ennek időszakában még nem akarták promózni a szolgáltatást, de így is 400 millió forintos bevételt könyvelhettek el, ami felülmúlta várakozásaikat. Jelenleg 11 játék szerepel a rendszerben 81 piaccal, valamint három "szimulátor típusú játék" (az a három sportjáték, ami az alábbi lista végén szerepel) versenyeire is lehet fogadni. Az érdeklődők az alábbi címek versenyeit találják meg a rendszerben:

  • League of Legends
  • Dota 2
  • Arena of Valor
  • King of Glory
  • Counter-Strike: Global Offensive
  • Rainbow Six: Siege
  • Call of Duty
  • Overwatch
  • StarCraft 2
  • Hearthstone
  • Rocket League
  • FIFA 20
  • NBA 2K
  • NHL

A versenyek többségét élőben lehet követni a Tippmixpro oldalán, a LoL, a Dota 2, a CS:GO és a sportjátékok esetében pedig a mérkőzés előtt és alatt is lehet fogadni.. A fogadás módja ugyanaz, mint a hagyományos sportok esetében. 

"Az e-sport fogadási kínálat bevezetése egy fontos mérföldkő a Szerencsejáték Zrt. hosszú távú üzleti stratégiájában. Folyamatosan vizsgáljuk a legújabb trendeknek megfelelő termékek fejlesztését fogadási kínálatunk szélesítésére a játékélmény növelése érdekében. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a nemzeti lottótársaság működésének alapját a felelős játékszervezés képezi, amely túlmutat a törvény által előírt kötelezettségen, cégünk működésének iránytűje. Az új termék bevezetésnél is nagy hangsúlyt fektettünk felelős játékszervezési eszközrendszerünkre, reklámetikai kódexünkre"

- mondta el dr. Czepek Gábor, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)