Hirdetés

Gamerek közül választja ki új munkatársát egy Forma-1-es csapat

|

A McLaren Honda a világ leggyorsabb gamerét keresi a Logitech-kel karöltve, hogy aztán legalább egy évig a száguldó cirkuszban ténykedő alakulatukat segítse.

Hirdetés

Nemrég a szimulátorok fenegyerekei megmutatták, hogy nem csak a valódi versenypályákon találhatunk vérbeli versenyzőket, ezt pedig a Forma-1-es csapatok is pontosan tudják. Általában foglalkoztatnak is egy olyan pilótát, aki kizárólag a csapat szimulátorában dolgozik, a McLaren pedig most erre a posztra egy gamert keres.

Hirdetés

Ebben több más partner mellett a gamer perifériák nagyágyújának számító Logitech és Darren Cox, a Nissan és a PlayStation közös projektje, a GT Academy (ahol a Gran Turismo legjobbjai szerezhettek valódi versenyzői ülést) alapítója is részt vesz. A pontos formátumot illetően még néhány részletet nem árultak el a szervezők, de nagyjából vázolták, hogyan próbálják meg kiválasztani a világ leggyorsabb gamerét. Először az F1 és az e-sport világából érkező szakértők választanak ki hat esélyest, négy további helyet pedig online selejtezők során töltenek majd fel valamikor nyáron.

Ezt követően ősszel a McLaren brit központjában találkozik a tíz döntős, akiknek több különböző platformon és versenyjátékban is meg kell ütközniük, de állásinterjún is részt vesznek és technikai tudásukról is alaposan kifaggatják őket. A végső győztes pedig egy éves szerződést kap, hogy a Forma-1-es csapatot segítő szimulátoros pilótaként dolgozzon a wokingi alakulatnak.

Mit gondoltok, valóban értékes csapattag lesz a leggyorsabb gamer, vagy csak egy PR-fogásról van szó?

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)