Hirdetés

Megjelenés után durvább lesz a Valorant csalás elleni védelme

|

Eddig a Riot Games csapata átnézett minden esetet, mielőtt bannolt volna, de ez nem így fog működni a megjelenés után.

Hirdetés

A Vanguard a Valorant egyik sokat támadott eleme. A kritikus hangok szerint a védelmi megoldás túl agresszív, és olyan mélyen eszi bele magát a rendszerünkbe, ami szükségtelen. A Riot ennek megfelelően hozott változtatásokat: visszatekerték a Vanguard más programok felé irányuló agresszióját, és kikapcsolhatóvá tették a védelmet, hogy ne fusson, amikor épp nem toljuk a játékot.

Hirdetés

A Riot elkötelezett a közössége mellett, és igyekeznek majd a játékosok igényeire szabva fejleszteni a csalás elleni rendszert. Ugyanakkor az ügyeskedéssel győzni akaró csalók ellen is fel kell vértezzék a programot. A Vanguard eddig nagyon hatásos volt a csalásokat lehetővé tévő programok szűrésében, de a használóik kitiltását nem ez intézte. A Riot csapata nézte át a jelentéseket és szórta ki a tiltásokat, a megjelenés után (feltehetően a várható játékosszám miatt) azonban ezt is a Vanguard intézi majd.

"A zárt béta alatt visszatartottuk a Valorant két funkciójának egyikét, az automata tiltórendszert. Ennek az volt az oka, hogy meg akartuk érteni, melyek azok a kihágások melyek intézkedést érdemelnek, főleg hardveres tiltás esetében. Ez azonban változni fog a megjelenés után."

Tehát június 2-től, a Valorant megjelenésének napjától a Vanguard már nem csak azonosít, de tilt is. Meglátjuk, hogy mennyire lesz ez hatásos megoldás a csalók ellen vívott küzdelemben.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)