Hirdetés

Megvan a Dota 2 világbajnokság új helyszíne, itt lesz a szomszédban

|

A hazai Dota rajongók idén brutális útiköltségek nélkül is részt vehetnek majd az év egyik legnagyobb e-sport rendezvényén.

Hirdetés

A The International nem csak a Dota 2 rajongók éves bulija, de az egész e-sport szezon egyik legnagyobb eseménye is. Minden évben várjuk a legjobb csapatok ütközését, de 2020-ban ez elmaradt a koronavírus miatti érthető, de fájdalmas korlátozások miatt.

Idén a Valve mindent megmozgat a TI10 érdekében, de sajnos ez sem látszott elégségesnek, amikor a stockholmi kormány nem volt hajlandó megadni a szükséges engedélyeket a verseny megrendezéséhez. A szervezőknek új helyszínt kellett keresniük, erős váltással ez mostanra sikerült is. A hazai rajongók számára ez talán még jó hír is lehet...

Hirdetés

A The International 10 új helyszíne nem más, mint Bukarest, Románia. Ez nekünk abból a szempontból szerencsés, hogy a szomszéd országba jóval könnyebb átlépni, mint Svédországba.

A helyszín egyébként a Bukaresti Nemzeti Stadion, ahol alapvetően 55 000 ember is elférhetne, de a jelenlegi helyzetben ennél valószínűleg jóval kisebb kapacitással működik majd.

"Nagyon hálásak vagyunk Románia és Bukarest városának együttműködéséért, és alig várjuk, hogy összegyűlhessünk a globális Dota 2 közösséggel. Alig várjuk, hogy személyesen és virtuálisan is együtt ünnepelhessük a The International legjobbjait."

A The International 10 október 7-én kezdődik és 17-ig tart majd. Addig mindenkinek lesz ideje megtervezni az útját, és remélhetőleg minél kevesebben keverik majd a román fővárost Budapesttel, bár nem lennénk meglepve, ha pár látogató nálunk kötne ki a nagy igyekezetben.

A Valve e-sport oldalát tekintve a CS:GO egy fontos versenye, a PGL Major 2021 is Stockholmban került volna megrendezésre. Erről még ugyan nem közölték, hogy helyszínt változtatna, de az International ügye után nem lennénk meglepve, ha ez az esemény is Bukarestbe költözne.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)