Hirdetés

Egy MI csapat is részt vesz a The International 8-on

|

A Dota 2 bajnokság történelmében először egy egész csapatnyi öntanító MI fog kiállni egy csapatnyi játékos ellen.

Hirdetés

Még tavaly augusztusban volt, amikor a világ legjobb Dota 2 játékosai kiálltak 1v1 elleni körökre a tanuló MI ellenfelek ellen, idén pedig egy egész csapattal vívhatnak meg. Az ellenfelek azok az OpenAI-ok lesznek, akik maguktól tanulták meg a sakk és go szabályait és stratégiáit.

Hirdetés

A tavalyi TI óta az OpenAI nagyon sokat fejlődött, és a mesterséges intelligenciák egyre jobban értik az olyan fontos elemeket, mint a creepek farmolása vagy az ösvények uralása. Ezt folyamatos gyakorlással fejlesztik: saját maguk ellen játszanak, és ennek köszönhetően már 5500 MMR-es ellenfelekkel is elbánnak. Még 5000 MMR feletti profi ötös ellen nem volt alkalmuk kiállni, de majd most.

Az MI fejlődéséhez szükséges technológia iszonyatosan költséges, de megéri az árát: a rendszer egészen pontosan 128 000 CPU maggal dolgozik, ennek köszönhetően pedig naponta 900 évnyi tapasztalatot tudnak magukra szedni a robotok. Az 5 fős MI csapat a teljes káosztól és értelmetlen kattingatástól eljutott odáig, hogy rúnákért harcolnak és úgy gankelnek, mint a profik.

Alig várjuk, hogy gyakorlatban láthassuk őket az idén augusztus 15-én induló eseményen.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)