Hirdetés

Overwatch - beszállna az eSportba a világ egyik legnagyobb focicsapata

|

A legfrissebb hírek szerint a Blizzard új üdvöskéje több szponzor figyelmét is felkeltette, akik szívesen belépnének az eSportba.

Hirdetés

Az eSport már ma is dollármilliárdos üzletnek számít, néhány éven belül pedig sokszorosára nőhet. A szponzorok közt most főleg hardvergyártók, energiaitalt gyártó vállalatok és nagyon ritka esetben felnőtt tartalommal foglalkozó oldalak állnak, ez azonban a közeljövőben megváltozhat.

Nem is kétség, hogy hatalmas jövő áll az Overwatch előtt, és amint elindul a rangsorolt játékmód, megkezdődnek majd a komoly tornák is. A komoly csapatokért persze komoly pénzeket is kell fizetni, így nem csoda, hogy a nagy szponzorok már most megpróbálnak odaférni a mézesbödönhöz.

A legfrissebb hírek szerint a Manchester United (a világ harmadik legnagyobb focicsapata) is licitál egy egyelőre meg nem nevezett Overwatch csapatra, akiket egyébként a Fnatic és egy másik csapat, a német Schalke is szeretne saját mezébe öltöztetni. Egy huszonkettedik XY Gaming csapatnak elég nehéz rajongókat toborozni, de a Unitedet a világ minden pontján ismerik, így valószínűleg azonnal hatalmas mennyiségű rajongót tudnának magukhoz láncolni, ami hosszútávon nyilvánvalóan jót tenne a bradnnek.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)