Hirdetés

A Blizzard lemondott minden márciusi és áprilisi hazai pályás Overwatch League meccset

|

A koronavírus-helyzet miatt a Blizzard úgy döntött, hogy minden mérkőzést otthon tartanak meg, de még ott sem biztos, hogy közönség előtt.

Hirdetés

Az Overwatch League 2020-as szezonja valósította volna meg azt az álmot, amivel az egész liga indult: a csapatok saját városaikban vívták volna a harcokat az ellenfeleikkel. A COVID-19 járvány ezt már az év elején felborította, amikor minden kínai mérkőzést átszerveztek, de most már ott tartunk, hogy minden hazai pályás mérkőzést elkaszáltak.

Hirdetés

A következő két hónapban a liga meglátogatta volna Floridát, Torontót, San Franciscót, Atlantát, Londont, Dallast, Washingtont, Bostont és Párizst. A tegnap este kihirdetett döntés értelmében (egyelőre) ezen helyszínek egyikén sem lesznek OWL meccsek.

"Továbbra is figyeljük és követjük a COVID-19 járvánnyal kapcsolatos, városi szintű ajánlásokat és szabályzásokat, és minden irányvonalat, amit a járványügyi hivatalos lefektetett. Alapos megfontolás után úgy döntöttünk, hogy lemondunk minden márciusra és áprilisra tervezett OWL eseményt."

A liga vezetősége biztosított mindenkit, hogy ettől függetlenül minden meccset le fognak játszani, és online közvetítés keretében követhetjük majd őket. Azt nem tudni, hogy ezek a Blizzard arénájában, vagy a csapatházakból közvetítve történik-e majd, de a szezon nincs lefújva, csak egyelőre bizonytalan, milyen formában futnak majd le a meccsek.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)