Hirdetés

Minden, amit az Overwatch League-ről tudnod kell

|

Holnap hajnalban indul az év egyik legizgalmasabb versenye, az Overwatch League, ami a Blizzard válasza az e-sport őrületre. Mindent összeszedtünk nektek ahhoz, hogy élvezhessétek a meccseket.

Hirdetés

Az Overwatch League a Blizzard saját e-sport ligája, amit ők szerveznek és üzemeltetnek a 12 résztvevő csapat tulajdonosával együtt. A verseny az egész évet lefedi majd, és több szakaszból áll. Az első szakasz első hete a holnap hajnalban induló mérkőzéssel veszi kezdetét.

Hirdetés

A rendes heti csoportmeccseket csütörtök, péntek, szombat és vasárnap adják majd, naponta 3 mérkőzéssel (ez a mi időzónák miatt kicsit tolódik, de átlagosan stimmel). Számunkra elég későn kezdődnek a menetek, az első kör például 1:00-kor indul, de az európai szempontból legfontosabb meccs, a London Spitfire mérkőzése például 11-kor kezdődik majd. A Blizzard igyekezett úgy rendezni az időpontokat, hogy az adott régió rajongói tudják követni a nekik fontos mérkőzéseket.

Ettől függetlenül számunkra kicsit szerencsétlen a beosztás, amit ti is helyi időre váltva megnézhettek a liga hivatalos oldalán. Aki lemaradna egy-egy mérkőzésről az szintén a hivatalos oldalon tudja pótolni majd a visszajátszásokat (chattel együtt, köszönhetően a Twitch VoD rendszeréne). A spoilerektől tartó rajongóknak ajánljuk a /r/Overwatched oldalt, ahol az adminok teljesen spoiler mentesen teszik ki a videókat.

A liga első szezonjában 12 csapat küzd majd, akik franchise alapon, azaz bevásárlással kerültek be a versenybe. Az osztagok leginkább veterán Overwatch játékosokból és az e-sport iparban már jól ismert szereplőkből állnak össze. A csapatok egy-egy nagyvároshoz kötődnek: 9 amerikai, 1 koreai, 1 kínai és 1 európai csapat került be az első körbe.

Boston Uprising

Ennek a csapatnak nincsenek neves befektetői, vagy NBA csapathoz való kötődése. Kezdőkből és ifjú tehetségekből verbuválódott osztag annak ellenére, hogy névtelenül lépett az arénába, simán megállta helyét az előszezonban. A csapat 4 támogatójátékossal nevezett, ami működik is nekik, tekintve, hogy a meta jelenleg erősen a gyógyítókat terheli.

A srácok nagyot mentek a Shanghai Dragons ellen, érdemes pótolni ezeket a meccseket.

Dallas Fuel

Aki Seagull nevét kereste, az itt most megtalálta. Az Overwatch közösség első nagy neve a dallasi osztaggal írt alá, pedig nem kevés ajánlatot kapott. A csapat egyébként az EnVyUsból állt össze, akik több nagyobb címet is hazavittek az Overwatch versenyekről. Az OWL tagságukat Kenneth Hersh olaj és energia mogulnak köszönhetik, aki több milliót fektetett a csapatba. Jó esély van rá, hogy ez a pénz meg fog térülni. A Dallas Fuel jelenleg az egyik legnépszerűbb Overwatch csapat, így már csak a kék fehér mezekből is komoly eladások fognak összejönni.

Florida Mayhem

Bemutatjuk a floridai csapatot, ami a brit Misfits szervezet tulajdonában van és svéd játékosokkal van tele. Ne is kérdezd, de a lényeg, hogy a srácok egyébként nem túl erősek. Az előszezonban volt pár szép győzelmük, de nagy meglepetés lenne, ha ezek a játékosok hoznák haza a kupát.

Houston Outlaws

A fekete-zöld festésnek köszönhetően nem csodálnánk, ha az Overwatchban ennek a csapatnak a skinjeivel találkoznánk a legtöbbször. A srácok nagyon menő brandinget kaptak, amihez egyébként egy megfelelően tehetséges csapat is társul az Optic Gaming korábbi tagjainak köszönhetően. Az Outlaws fele az amerikai World Cup osztagból jött össze, amit egyébként a Soul Dynasty koreai játékosai ejtettek ki. A nagy rivalizálás már meg is van a szezonra, bár egyelőre ők tűnnek a gyengébbiknek a párosból.

London Spitfire

A London Spitfire tulajdonosa az az amerikai Cloud9, amelyik már bizonyította magát League of Legendsben, CS:GO-ban és Hearthstone-ban is. A szervezetnek az európai város jogait sikerült megkaparintani, így ők lesznek a "mi csapatunk". Már amennyiben nem zavarja a hazai rajongókat, hogy a zászló alatt koreai játékosok lövöldöznek. A csapat a korábbi GC Busan és KongDoo Panthera klubokból jött össze, utóbbi az Overwatch Apex 3. szezonjának legsikeresebb csapata volt. Érdemes lesz odafigyelni rájuk.

Los Angeles Gladiators

Na, ez az egyik olyan csapat, amit fizikai sportokból meggazdagodott öltönyösök pénzelnek. A Kroenke testvérek az  Arsenal és LA Rams csapatok tulajdonosai, és mivel meglátták az e-sportban a lehetőséget, így ezt is felvésték a befektetői listájukra. A csapatban egyébként olyan legendák játszanak, mint Bischu, akinek neve okkal cseng ismerősen a legtöbb League of Legends rajongó számára. A kanadai válogatott korábbi tagja, Surefour is itt játszik, akinek kiváló teljesítménye a mezőny közepéig viheti a gladiátorokat. Ahhoz, hogy annál feljebb jussanak, ahhoz a többieknek is össze kell szedniük magukat.

Los Angeles Valiant

Ez a csapat az Immortals tulajdonában áll. A szervezetet kivágta az NALCS-ből a Riot Games, úgyhogy a srácok most teljes erővel felkészültek rá, hogy berúgják az ajtaját egy új arénának. A Valiant egyébként egy kiváló preseasont tudhat maga mögött, ahol elverték az LA Gladiatorst és San Francisco Shockot is. Az osztag sztárjátékosa Brady "Agilities" Girardi épp decemberben töltötte be 18. életévét, így már hozzásegítheti a második LA csapatot az első helyhez. Egyébként a szervezet tulajdonosa, Noah Whinston szent küldetésének érzi, hogy szétcsapják a nagy mellényes, tradicionális sportokból érkezett pénzeszsákokat.

New York Excelsior

A New York-i csapatot maga Jeff Wilpon, a Mets tulajdonosa támogatja. Az legendás sportcsapat főnöke nem is bízta a véletlenre. Az Excelsior vezetőségével együtt összeraktak egy dél-koreaiakból álló hatost, amiben egyébként egy fiatal tehetség, Fl0w3R is helyet kapott. A srác ugyan májusig még túl fiatal lesz a részvételhez, de az NY osztag addig is ellubickol majd.

Philadelphia Fusion

A Fusion az egyetlen csapat, akik teljesen kihagyták az előszezont, valószínűleg vízum problémák miatt. A csapat egyébként sem könnyű eset, a tank játékosukat, Sadot például a közelmúltban függesztették fel, amiért másokat boostolt pénzért. Mivel teljesen mellőzték az előszezont így fogalmunk sincs mennyire erősek. A Fusin egyébként a Comcast, egy amerikai telekommunikációs cég tulajdonában áll.

San Francisco Shock

Az SF Shock tudhatja magáénak a legillusztrisabb befektetői gárdát olyan nevekkel, mint J.Lo és Shaquille O'Neal. A csapat egyébként az NRG e-sport szervezet tulajdonában áll, így a vezetőséggel sincs különösebb probléma. A csapat egyébként leszerződtette a 17 éves sztárt, Jay "sinatraa" Wont is, aki annak ellenére, hogy még márciusig nem is játszhat a színpadon, már 150 000 dolláros fizetést harcolt ki magának. Alig várjuk, hogy élesben láthassuk az ifjú titánt.

Seoul Dynasty

A koreai csapatot már mindenki ki is kiáltotta az első szezon győztesének. Az osztag fele a 2017-es World Cup győztes koreai válogatottból került ki, az előszezon alatt pedig össze is szedtek 3 győzelmet, amivel rekordot állítottak fel mindjárt az első fázisban. Itt nincs mit ragozni, a korábbi Lunatic-Hai játékosok jó eséllyel indulnak az első helyért.

Shanghai Dragons

A kínai osztag 6 fős csapatából 3 benne volt a 2017-es World Cup 8 legjobbjai között. A Dragons tele van tehetséges játékosokkal, de az előszezon így sem sikerült nekik nagyon fényesen. Mi több, a csapat edzője komoly büntetés elé néz, mivel megosztotta Overwatch fiókját, és más csapatok profi játékosaival tartott megbeszéléseket a menedzsment beleegyezése nélkül. Ha Kína képviselője valami szebb helyezésre pályázik, akkor komolyabban össze kell szedje magát.

Már a fentiekből is látható, hogy kezd összeállni a ranglétra, pedig a szezon még be sem indult. A meccseket az Overwatch hivatalos oldalán, illetve a Twitch.tv/OverwatchLeague csatornán tudjátok követni, ha pedig közönségre vágytok, nézzetek le valamelyik Barcraftba, az 1-ben és a 2-ben még ajándék is ütheti a markotokat. Ti kinek fogtok szurkolni?

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)