Hirdetés

A koronavírus miatt több Overwatch League meccs is elmarad

|

A liga februárban és márciusban Kínába ment volna, hogy az ottani csapatok hazai pályán láthassák vendégül a rajongókat és a versenyzőket. Ezek a mérkőzések most kimaradnak.

Hirdetés

Az idei Overwatch League szezon újdonsága, hogy az egyes csapatok otthonukban fogadják a többieket. A liga így több ország több városába viheti az e-sportot és számtalan rajongónak megadhatja az esélyt az események helybeli követésére. A szezon elején elvileg Kína lett volna jó néhány meccs otthona, de ezek elmaradnak az egyre aggasztóbb koronavírus helyzet miatt. 

Hirdetés

A Blizzard e-sport részlegének hivatalos közleménye a következő:

"A rajongóink, dolgozóink és játékosaink egészségének védelmében úgy döntöttünk, hogy elhalasztjuk a februári és márciusi meccseinket, melyek Kínában terveztünk levezetni. Reméljük, hogy a rajongóink biztonságban vannak és boldogan ünnepelhetik a holdújévet. Mi továbbra is izgatottan várjuk, hogy az év későbbi részében Kínába vihessük az Overwatch League meccseket. Hogy mikor és hol fognak megrendezésre kerülni ezen mérkőzések, arról majd egy későbbi időpontban értesítünk mindenkit. Köszönjük a támogatásotokat és megértéseteket."

A jelenleg főként Kínában tomboló koronavírus 200 halálos áldozatot követelt már, miközben a fertőzöttek számát jelenleg 8000-re becslik. A kínai OWL csapatok jelentős részét ez már nem érinti, mivel már Dél-Koreába költöztették őket megelőző intézkedésként.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)