Hirdetés

Overwatch League - itt vannak az első trónkövetelők

|

Az Overwatch League városokra osztott franchise rendszerének 12 szereplőjéből 3 már bemutatkozott. Íme Sanghai, Boston és San Francisco csapatai.

Hirdetés

Az első Overwatch League szezonban 12 város fog szerepleni, melyekhez mind mind tartozik 1-1 csapat. Azt már tudjuk, hogy a világ mely részei kapnak képviseletet, de hogy kiktől és hogyan, azt már kevésbé. Egyelőre három csapat nevét tudjuk, ezeket szedtük most össze.

Hirdetés

Sanghai Dragons

A liga elsőként bejelentett csapatáról tudni a legkevesebbet. A Sanghai Dragons tulajdonosa a kínai NetEase nevű vállalat, ami számtalan online játék helyi kiadását intézi, többek között a Blizzard játékokét is. Ez a csapat hivatalosan még nem jelentette be leszerződtetett játékosait.

A csapat skinje egy vörös/sárga Mei kinézet.

Dallas Fuel

A texasi város is kapott saját csapatot, melynek tulajdonosa nem más, mint a Team EnVyUs vezetősége, és annak egyik befektetője, a Hersh Interactive. Veterán csapatvezetőkről van szó, akik tudják, hogy hogyan lehet sikeresen működtetni egy esport csapatot, és ezt több játékban is bizonyították már.

A csapat leszerződtetett játékosai (mögöttük olyan hősök nevei, melyekkel kimagaslóan teljesítettek):

Tank

- Christian "cocco" Jonsson (Reinhardt, Winston, Zarya)

DPS

- Timo "Taimou" Kettunen (McCree, Roadhog, Widowmaker)
- Hyeon "EFFECT" Kim (Tracer, Doomfist)
- Brandon "Seagull" Larned (Pharah, Genji, Hanzo)

Support

- Sebastian "chipshajen" Widlund (Ana, Zenyatta)
- Jonathan "HarryHook" Tejedor Rua (Lúcio) (Csapatkapitány)

Flex

- Pongphop "Mickie" Rattanasangchod (D.Va, Zarya)

A csapat kék fehér színeihez illően ők már biztosan kapni fognak egy kék fehérbe öltöztetett Genji kinézetet.

San Francisco Shock

A San Francisco Shock az NRG esport szervezethez tartozik, akik több játékban is bizonyítottak már, és legutóbb egy méretes pénzbelövést kaptak olyan nevektől, mint Jennifer Lopez és Michael Strahan. A fent látható logó a híres Golden Gate híd körvonalát rejti a rajzban.

A csapatnak már megvannak a leszerződtetett játékosai:

Tank

- Matthew "super" DeLisi (Reinhardt, Winston)
- David "nomy" Ramirez (Reinhardt, Winston)

DPS

- André "iddqd" Dahlström (McCree, Tracer, Soldier: 76)
- Jay "sinatraa" Won (Tracer, Genji)

Support

- Nikola "sleepy" Andrews (Zenyatta)
- Daniel "dhaK" Martínez (Lúcio)

Flex

- Andrej "babybay" Francisty (Soldier: 76, McCree, Genji)
- Dante "Danteh" Cruz (Tracer)

A srácokat egy narancssárga páncélzatba öltözött Doomfist képviseli, ami szintén benne lesz majd a játékban.

A pletykák szerint minden csapat kap majd minden karakterre a fenti színsémákhoz hasonló kinézeteket, melyeket a liga meccsek során használhatnak afféle mezként. Az otthoni Overwatch játékosok is megszerezhetik majd ezeket idővel, és ezzel támogathatják majd a ligát.

Ezzel maradt 9 csapat az első 12-ből melyek neveit még nem tudjuk. Ezek: Los Angeles 2 csapata, Miami-Orlando, New York, Seoul, London, Philadelphia, Houston, Boston. Az ezekhez tartozó franchise csapatok bejelentését a következő hetekben fogja elszórni a Blizzard.

Az Overwatch League első szezonjának Pre-Season fordulója december 6-án indul.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)