Hirdetés

A koronavírus miatt nem tartanak meg egy fontos PUBG e-sporteseményt

|

Újabb sor kerül fel a koronavírus miatt elhalasztott események listájára, miközben a járvány tovább szedi áldozatait.

Hirdetés

A PUBG Corporation úgy döntött, hogy más időpontot keres 2020-as kompetitív szezonja első nagy eseményének a koronavírus jelentette fenyegetés miatt. A PlayerUnknown's Battlegrounds játékosai és kilátogató rajongók egészsége a legfontosabb a fejlesztőknek, így nem kockáztatják meg a PGS: Berlin megrendezését, legalábbis egyelőre. A cégnek még mindig határozott célja, hogy négy rendezvényt bonyolítson le idén.

Hirdetés

Az eredeti terv szerint az első a PUBG Global Series esemény áprilisban került volna megrendezésre Berlinben. Később mindenképpen szeretné megtartani a PUBG Corp. de nem áprilisban, és majd csak azután, ha már nem áll fenn a WHO által kihirdetett globális egészségügyi vészhelyzet. Legutóbbi jelentések szerint 43 000 embert fertőzött meg, és több mint 1000 halálos áldozatot szedett eddig a koronavírus. Nem ez az első (és garantáltan nem az utolsó) videojátékos esemény idén, amit kénytelenek elhalasztani miatta. A League of Legends kínai ligája és az Overwatch League is így járt. Reméljük, hogy mindenki egészségben és biztonságban tudja majd átvészelni ezt a borzalmas járványt.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)