Hirdetés

Rainbow Six: Siege - kizárólag PC-n megy majd az idei Pro League

|

Hamarosan elrajtol a 2017-es Rainbow Six: Siege Pro League, viszont ezúttal már csak a PC-sek versenghetnek majd.

Hirdetés

A Rainbow Six: Siege az utóbbi idők egyik legjobb multiplayer játéka lett, amit az is bizonyít, hogy a hatalmas népszerűségnek örvendő első szezont követően hamarosan indul a következő esport évad. Ugye első körben még minden platform részt vehetett a mókában, azonban ezúttal a Ubisoft inkább a PC-s platformra szeretne fókuszálni.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a konzolosoknak ne adnának semmilyen lehetőséget, hiszen a Major League versenyeken ők is játszhatnak majd, viszont elmondásuk szerint a PC-re való összpontosítással tudják igazán kihozni a maximumot a játékból:

"Úgy gondoljuk, hogy ezen a módon tudunk a legnagyobb közönséghez eljutni és a legszórakoztatóbb élményt nyújtani, valamint promótálni azokat az értékeket, amelyek nekünk fontosak: a játék és a profi játékosaink által hozott áldozatok iránti tiszteletet."

Az első évad döntőjét több, mint 120 ezer rajongó nézte egyszerre, szóval már akkor egyértelmű volt, hogy elkerülhetetlen a foyltatás. A következő évad március 20-án kezdődik el az Egyesült Államokban, Európában pedig március 23-án indul útjára.

Az idei versenyben összesen három évadnyi Pro League kerül majd megrendezésre, amit természetesen egy hatalmas finálé fog majd zárni egy igen figyelemreméltó 100 ezer dolláros nyereményalappal. Mindezek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a Siege-nek van jövője az esportok világában.

Ti mit gondoltok?

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)