Hirdetés

Rocket League - kiakadt egy profi játékos, mert nem repülhetett Skóciába

|

Korlátozott büdzsére hivatkozva a Twelve Titans szervezői a résztvevő 12-ből csak 10 játékost tudtak Skóciába utaztatni. A szervezők próbálták ezt titokban tartani, de egy játékos nem volt együttműködő.

Hirdetés

Szerencsére tartja magát a Rocket League népszerűsége, de messze nem ez a legnépszerűbb e-sport játék a világon, és nem is termel észveszejtő mennyiségű bevételeket. A Psyonix igyekszik megtenni, amit tud, támogatni a bajnokságokat, viszont a League of Rocketsnek több pénzre lett volna szüksége, hogy minden meghívott versenyző a helyszínről vehessen részt a Twelve Titans bajnokságon.

Hirdetés

Azt találták ki, hogy az első meccseket online játszatják le, és a nyerteseket elutaztatják, a kiesőket pedig nem. Isaiah Sharrieff Kronovival mérkőzött meg, de kiesett, majd Twitteren teregetett ki mindent felháborodottan. Az egyik kommentátorral, JohnnyBoi_i-vel tartotta a kapcsolatot, aki azt kérte, ne árulja el nézőinek, hogy nem lesz ott az eseményen, amíg az el nem kezdődik. Ehhez láthatóan nem tartotta magát. 

Sharrieff továbbá felháborodott azon is, hogy míg ő nem utazhat, értesülései szerint néhányan, köztük Squishy és Kaydop, 3000 dollárnyi pénzt kaptak a részvételért. 

Kronovi egy livestream során beszélt az ügyről, szerinte a szervezők nyitottak voltak, egyértelművé tették, hogyan működik a bajnokság. 

A League of Rockets közleményében elmondta, mindig is úgy tervezték, hogy az első mérkőzéseket online pörgetik le, és csak azok győzteseit utaztatják Skóciába, de ha ezt közölték volna a közönséggel, még a közvetítés előtt kiderült volna, ki nyerte az adott meccseket. JohnnyBoi_i is csak ezért kérte Sharrieffet a titoktartásra. Bár az eseményt a Psyonix támogatta, a pénz nem volt elég mindenki kiutaztatására. A League felajánlotta, hogy egy későbbi eseményre elutaztatja Sharrieffet, ahol találkozhat példaképeivel, Kuxszal és Kaydoppal - a srác ugyanis azt sajnálja, hogy erre nem volt lehetősége. Egy támogató 1300 dollárt adott neki streamben, hogy mégis eljuthasson Skóciába, de nem tudni, mit kezd végül a pénzzel.

Szerintetek jogos volt, hogy Sharrieff így kiakadt? 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)