Hirdetés

Nem lesz magyar játékos a StarLadder CS:GO döntőjében

|

Közel volt a döntőbe jutás a HellRaisers és DeadFox számára, de hiába küzdöttek minden erejükkel, nem tudták legyűrni ellenfelüket.

Hirdetés

Utolsó napjához érkezett az i-League StarSeries harmadik szezonja, és nagyon sokáig úgy tűnt, hogy hazánk egyik kiváló Counter Strike játékosa, Böröcz "DeadFox" Bence is részt vehet a végső összecsapásban, de sajnos nem így alakult.

DeadFox jelenleg az ukrán székhelyű HellRaisers csapatát erősíti, akik remek teljesítményt nyújtottak a kijevi StarLadder tornán, ugyanis végigküzdötték magukat egészen az elődöntőig, ezt pedig értelemszerűen óriási örömmel fogadta az ottani közönség.

Azonban a FaZe Clannal kellett megmérkőzniük a döntőbe jutásért, ami nem volt egyszerű feladat, mert az európai csapat nagyon erős ötöst alkot, ráadásul náluk játszik az utóbbi idők egyik legjobb játékosa is.

A HellRaisers két nagyon szoros meccsen kapott ki ellenfelétől, viszont DeadFox remekül játszott az esélyesebbnek tartott FaZe Clan ellen, így ez mindenképp szép teljesítmény a magyar játékos részéről.

Jelenleg zajlik a StarLadder második elődöntője, ahol eldől, ki lesz a FaZe Clan ellenfele a 18:00-kor kezdődő döntőben.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)