Hirdetés

World of Tanks - íme a nagydöntő menetrendje

|

Nem csak a GameNight alatt lesz érdemes közösen leülni World of Tanks meccseket nézni a héten, hiszen a profik legnagyobb téttel bíró meccseire vasárnap kerül sor.

Hirdetés

Ugyan a World of Tanks készítői a napokban belefutottak egy PR-szempontból nem túl előnyös konfliktusba, a hétvége tökéletes alkalom, hogy ezt feledtessék és a játék legjobb aspektusait emeljék ki. Most zárul a Wargaming.Net League, aminek nagydöntőjében nem kis tétért meg a harckocsizás.

Kedden és szerdán már le is mentek a csoportkörök Moszkvában, amiket itt tudtok visszanézni. Ezek során a tizenkét csapat közül a YaTO Gaming, a Team Efficiency, az eClipse és a Brain Storm távoztak. A negyeddöntőket szombaton rendezik, amit, ha Budapesten jártok, mindenképp nézzetek meg velünk, ha pedig ezek a meccsek tetszettek, semmiképp se hagyjátok ki a vasárnap sorra kerülő elődöntőket és döntőt, amiket ezen a Twitch-csatornán streamelnek majd! Az utolsó napi program magyar idő szerint délután három órakor kezdődik, a tét pedig nem kicsi, hiszen összesen 300 ezer dollárral gazdagodnak a helyezettek. Mi is meghívást kaptunk, így a moszkvai harckocsis hacacáré hangulatáról beszámolunk majd a következő GS magazinban.

Ti szurkoltok valamelyik csapatnak a döntőben?

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)