Hirdetés

Zaklatással vádolják az Evo vezérigazgatóját, így elmarad az Evo Online

|

Több nagy kiadó és fejlesztő jelezte, hogy a közelmúltbeli események fényében nem kívánnak részt venni az Evo Online rendezvényen.

Hirdetés

Sorra dőlnek a bálványok, ahogy a videojátékiparban is egymás után állnak elő a szexuális zaklatások áldozatai, melynek hatására a legmagasabb beosztásokból is távoznak emberek. Jelenleg például a jelentős e-sport eseményeket szervező Evo került szorult helyzetbe, melynek most vezérigazgatóját távolították el pozíciójából.

Hirdetés

Joey Cuellar ellen -  aki a gaming világban Mr. Wizard néven is futott - több vád is napvilágot látott az interneten, melyek szerint visszaélt a hatalmával, kiskorúakat zaklatott, és befolyását felhasználva arra csábította őket, hogy alsóneműre vetkőzzenek előtte. A cég ennek hatására azonnal eltávolította őt minden pozíciójából és megvonta összes jogkörét, helyét pedig Tony Cannon e-sport szervező vette át. 

"Sokkoltak és elszomorítottak minket a közelmúlt eseményei, de figyelünk és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy minden szükséges lépést megtegyünk, amivel az Evót egy erősebb, biztonságosabb hellyé tehetjük, melyre mind vágyunk."

Emellett megköszönték az áldozatoknak, hogy fel mertek szólalni a visszaélések után, hiszen nélkülük nem indulhatott volna el ez a folyamat.

Az események fényében bejelentették, hogy az Evo Online elmarad és keresik a módot, hogy mindenkit kárpótoljanak. Erre egyébként is szükségük lett volna, hiszen a legtöbb kiadó és fejlesztő - többek között a Nintendo, a Capcom, a NetherRealm és a Bandai Namco is -  közleményben határolódott el a cégtől és a rendezvénytől, így a játékaik sem kaphatnak helyet a versenyen, legalábbis most.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)