Hirdetés

A Fortnite egyetlen nap alatt több mint tízmilliárd forintot termelt az ukrán menekültek megsegítésére

|

Az Epic Games kihirdette, hogy a Fortnite bevételéből mindent, ami április 3-ig összejön, különböző segélyszervezeteknek nyújt át.

Hirdetés

Vasárnap megjelent végre a Fortnite Chapter 3 - Season 2, ami rengeteg változást, és persze egy új battle passt hozott magával. A játékosok ennek következtében megrohamozták a szervereket, hogy teljesen átadják magukat az immáron építésmentes lövöldözés élményének.

Egy új szezon indulása általában a legjövedelmezőbb időszak az Epic Games számára, a cég pedig éppen ebből kiindulva döntött úgy, hogy az elkövetkező napok bevételét felajánlja az Ukrajnából érkező menekültek megsegítésére.

Hirdetés

Az akció kihirdetése utáni első napon a rajongók már össze is hoztak körülbelül 36 millió dollárt, azaz nagyjából 12,2 milliárd forintot. Ezt (és a további bevételeket) a kiadó egyébként több különböző segélyszervezeten keresztül tervezi eljuttatni az érintettekhez. Az Epic hozzátette, hogy az akcióba az Xbox csapata is beszállt, akik szintén eladományozzák majd a Fortnite-ból keletkező bevételeiket.

Az Epic Games akciója április 3-ig tart, így ha a battle pass vásárlásotokkal egy jó ügyet is szeretnétek szolgálni, akkor arra érdemes a következő két hétben sort keríteni.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GameStar közösség tagja? Gyere a GameStar Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)