Hirdetés

A következő Kérdések Óráján mindent megtudhatsz a kosárlabdáról

|

Rendhagyó Kérdések Órája következik, amelyben ezúttal hárman fognak beszélgetni. Beniipowa és Nagy Dani (Ninja Warrior) mellé egy profi kosaras érkezik.

Hirdetés

Már mindannyian jól tudjátok, hogy a kérdések óráján az aktuális Chio Mozdulj Gamer nagykövet és egy meghívott sportoló válaszol a ti kérdéseitekre. Ezúttal azonban csavartak a szervezők egy kicsit a recepten, hiszen decemberben két nagykövete is volt a Mozgalomnak.

Hirdetés

Így tehát természetesen Beniipowa és Nagy Dani (Ninja Warrior) is részt vesz a január 22-én 17 órakor elstartoló élő beszélgetésen, amelyet a megszokott módon a Mozdulj Gamer hivatalos Facebook oldalán tudtok majd nézni. A srácokhoz Suppán Anna (Suppi) érkezik vendégként, aki BEAC Újbuda bedobója. Suppi még csak 23 éves, de már számos sikert elkönyvelhet sportkarrierjében. Viszonylag későn kezdett kosárlabdázni, az ő története tökéletesen bizonyítja, hogy sosem késő elkezdeni. A tavalyi idénye volt az első az NB1-ben, utána rögtön behívót kapott az U23-as 3x3-as válogatottba, akikkel Sri Lankán a nyáron megnyerte az U23-as Nemzetek Ligáját. A sport mellett az iskolákat sem hanyagolta el, jelenleg a Corvinuson tanul ellátásilánc-menedzsmentet mesterképzésben, a nyáron pedig kitüntetéssel diplomázott a BME-n. Valószínűleg mondanunk sem kell, hogy az élő adás fő témaköre a kosárlabda lesz. 

Tőlük kérdezhettek tehát a következő Kérdések Óráján, január 22-én 17 órakor a Mozdulj Gamer Facebook oldalán.

Kérdések Órája live a Beniipowával és Ninja Warriorral

Időpont: 2018. január 22., 17:00-18:00
Facebook oldal: A Mozdulj Gamer hivatalos oldala

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)