Még több támogató, még több Mozdulj Gamer

|

A névadó Chio mellett mostantól a Generali a Biztonságért Alapítvány is Mozdulj Gamer Mozgalom kiemelt támogatójává vált. Ezzel pedig ti is sokat nyertek, még több ingyenes program vár majd titeket rendezvényeinken.

Készülj Overwatch akcióval az 576 Black Fridayre! Hirdetés

A Chio Mozdulj Gamer Mozgalom folyamatosan gyarapszik, egyre több gamer vesz rész az általuk szervezett sportprogramokon, mostantól pedig még több újdonságra számíthattok.

A névadó Chio mellett ugyanis már a Generali a Biztonságért Alapítvány is a mozgalom fő támogatói között szerepel, köszöntjük őket a csapatban, mostantól együtt állunk a rajtvonalhoz. Az alapítvány célja, hogy az egészséges, sportos életmódra, mozgásra ösztönözze a fiatalokat, ezért állt a kezdeményezés mögé.

Eddig sem lehetett panasz a programok változatosságára, hiszen a korizástól kezdődően egészen a buborékfociig, vagy éppen a menő lasertagig terjed ez a skála, a jövőben azonban bővül a paletta, partnereinkkel közösen azon leszünk, hogy a mozgás és a közös játék öröme összehozza a gamereket, hogy leszámoljunk azzal az előítélettel, hogy csak a lusta emberek játszanak. Szerencsére sokszor és sokféleképpen bizonyítottátok már be, hogy ez nem így van, most még több lehetőségetek lesz erre.

Annyit azért elárulhatunk, hogy a debreceni Xbox One PlayIT Show Mozdulj Gamer programjait egy igazán különleges újdonság színesíti, élő csocsóban mérhetitek össze ügyességeteket, valamint az egyik nagy kedvenc, a mászófal is visszatér. Mindezeken felül még egy profi vízilabdázóval is összemérheted tudásodat. Kállay Márk, a DVSE játékosa is ott lesz a rendezvényen, aki ellen a legbátrabbak célba dobásban állhatnak ki. 12:30-kor kezdődnek a vele kapcsolatos programok, egy rövid beszélgetés után indul is a verseny, amelyben egy perc alatt kell minél többször célba találnotok. 

Figyeljétek a Chio Mozdulj Gamer Facebook oldalát, ahol hamarosan még többet megtudhattok az új programokról, lehetőségekről.

Xbox One PlayIT Show Debrecen

Időpont: 2017. május 6., 10:00-18:00
Helyszín: Debreceni Főnix Csarnok, Kassai út 28., Debrecen, 4028
Facebook esemény: Itt jelezd, hogy jössz!
Facebook oldal: A PlayIT Show hivatalos oldala

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!