Hirdetés

Regisztálj csapatban, gyere el holnap a Digitális Valóságokra és nyerj!

|

Összesen 150 ezer forint értékű videojáték boltban beváltható vásárlási utalvánnyal lesz gazdagabb a Digitális Valóságok helyszíni játékának győztes csapata.

Hirdetés

A holnapi napon, azaz március 9-én, a H13-ban (Horánszky utca 13., Budapest, 1085) megrendezendő Digitális Valóságok kapcsán már számtalan programról és érdekességről beszámoltunk nektek, de most essen szó a lootról is, amiért tényleg érdemes megmozdulni, mert milyen is lenne egy gamereknek szóló nap loot nélkül...

Hirdetés

A Digitális Valóságokra természetesen csak érdeklődőként is lehet regisztrálni, de háromfős csapatokként is benevezhetitek magatok a rendezvényre. Csapatként az első nagyon fontos teendőtök az lesz, hogy időben érkezzetek (vagyis a megnyitó előtt), a helyszínen is be kell regisztrálnotok ugyanis magatokat. Ezt követően pedig az egész szombati nap folyamán változatos próbatételeket teljesíthetnek majd a csapatok.

A JátékosLét kutatóközpont előadásaiban egyébként is fontos szerephez jut a gamifikáció, vagyis a játékosítás, az a metódus, ami kiválóan alkalmas a munkahelyi vagy iskolai feladatok színesebbé, izgalmasabbá tételére. Ennek fényében nem csoda, hogy magán a rendezvényen is pörög majd egy csapatjáték, amely keretein belül változatos feladatok várnak rátok: lesz kincskeresés, ügyességi játékok (például drón reptetés), és kvíz is. Érdemes keményen odatenni magatokat a verseny során, ugyanis végül az első helyezett csapatnak összesen 150 ezer forint értékű Videojatekbolt.hu vásárlási utalvány üti a markát, amiből azért kijön pár játék, periféria vagy akár egy új konzol.

A Digitális Valóságokról minden további információt megtaláltok a rendezvény hivatalos weboldalán. Fontos, hogy a részvétel teljesen ingyenes, ugyanakkor előzetes regisztrációhoz kötött. Mi is biztosan ott leszünk, úgyhogy akár a GameStar szerkesztőségének tagjaival is lepacsizhattok majd!

Digitális Valóságok

Időpont: 2019. március 9, 10:00-20:00
Helyszín: H13, Horánszky utca 13., Budapest, 1085
Facebook esemény: Itt jelezd, hogy jössz!
A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött: Ide kattintva regisztrálhatsz

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)