Hirdetés

Down-szindrómás Barbie-val újít a Mattel

|

Az új babát a világ egyik legismertebb Down-szindrómás modelljével mutatták be.

Hirdetés

A befogadás és az elfogadás jegyében bővítette kínálatát a Mattel, amely a világ legismertebb játékbabájának, a Barbie-nak a forgalmazója.

A cég vezetői szerint azért dobták piacra az újdonságot, hogy minden gyerek saját magát láthassa a jellegzetes babákban - azok is, akok Down-szindrómával élnek. A termékfejlesztéshez az amerikai National Down Syndrome Society (NDSS) szakértőivel működtek együtt.

Hirdetés

A lépést ünneplik a Down-szindrómásokkal foglalkozó szakmai szervezetekk. Carol Boys, a legnagyobb brit egyesület vezetője is örömének adott hangot, amikor azt mondta, hogy így a Down-közösség tagjai is őket ábrázoló játékokkal tudnak majd játszani.

"A sokszínűség fontos számomra. Az embereknek több hozzám hasonló arcot kell látnia, ahelyett, hogy elrejtőznénk"

- mutatott rá a Down-szindrómás Barbie fontosságára Ellie Goldstein Down-szindrómás modell, aki az újdonság beharangozó kampányában is részt vesz.

Az új baba a 2022-ben megjelent Barbie Fashonista termékcsalád része, amelyben kerekesszékes, lábprotézises, illetve különféle testalkatú babák is szerepelnek.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)