Hirdetés

Enyhítheti a depresszió tüneteit a Pokémon GO!

|

Egy kutatás világított rá annak a pozitív hozadékára, ha Pokémon GO-val játszunk.

Hirdetés

Általában nem az jut eszünkbe az arcukat a mobiltelefonjukba temető emberek látványáról, hogy az illetők olyan tevékenységet végeznek, amely tulajdonképpen jót tesz nekik. Pedig akadnak szép számmal az életminőséget javító alkalmazások is, és mint az már egy ideje bizonyítást nyert, a Pokémon GO is ez utóbbiak közé sorolható.

A nemrég új szörnyecskés játékkal jelentkezett Niantic alkotása már azzal jó szolgálatot tesz a játékosoknak, hogy otthonuk elhagyására, környezetük felfedezésére és sétára, azaz testmozgásra ösztönzi őket, valamint arra, hogy másokkal is találkozzanak. (Igaz, a koronavírus-járvány miatt a fejlesztők kénytelenek voltak pár változtatást eszközölni.) Egy új kutatás pedig arra jutott, hogy a Pokémon GO még az imént felsoroltaknál is kedvezőbb hatást gyakorol a felhasználókra.

Hirdetés

A London School of Economics and Political Science 2016. január 1-je és 2016. december 12-e között, tehát a Pokémon GO megjelenésének évében 166 országra kiterjedő adatgyűjtést végzett. Ehhez a Google-keresési trendeket vették alapul, egészen pontosan az ún. Google Misery Indexet, ami azt mutatja meg, hogy az adott régióban hányan kerestek rá az olyan kifejezésekre, mint a stressz, a szorongás, vagy éppen a kimerültség.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

A Journal of Management Informations Systemsben publikált kutatás arra a következtetésre jutott, hogy a Pokémon GO képes enyhíteni a depresszió tüneteit. Mindezt pedig azzal éri el, amit már az imént is felemlegettünk a játék pozitívumaként: fizikai aktivitásra késztet a szabadban, valamint arra, hogy személyesen létesítsünk kapcsolatot másokkal. Fontos azonban megjegyezni, hogy a kutatók szerint csak a depresszió enyhébb, klinikai kezelést nem igénylő megnyilvánulásain segíthet a Pokémon GO, azaz nem csodaszer.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)