Hirdetés

Ezektől tartanak a gamer gyermekek szülei leginkább

|

Folytatódik a Good Gamer nagy kutatásának elemzése.

Hirdetés

Korábban már beszámoltunk arról a nagyszabású kutatásról, melyet idén szeptemberben készített az  eNET a Good Gamer megbízásából. A kutatás eredményeinek egy tejes cikksorozatot szenteltek, ebből mi eddig az első anyagot szemléztük, melyből kiderül, nem és kor szerint milyen arány figyelhető meg a gamer és nem gamer ifjak között, milyen platformokon játszanak a fiatalok a legszívesebben, illetve mik a legdominánsabb szülői aggályok, félelmek a videojátékok kapcsán.

Időközben megérkezett a kutatást boncolgató cikksorozat második része is.

Hirdetés

A második cikk már kifejezetten a szülőkre helyezi a fókuszt, az ő szemszögükből vizsgálja meg a videojátékozást. A kutatásból kiderült, hogy a szülői társadalom digitálisan érett, a videojátékozás szabályozására a többség használ valamilyen szoftveres megoldást, ami mindenképp egy remek hír. A legtöbb szülő ráadásul úgy gondolja, képes szabályozni a gyermek játékbéli költéseit, a játékvásárlást. 

Vannak viszont bőven olyan aspektusok, melyek miatt aggódnak a szülők. Ilyen például a gyermek személyes adataival való visszaélés, vagy az, hogy a játék a rendszeres testmozgás, vagy épp a tanulás rovására mehet. Szintén félnek a szülők attól is, hogy játék közben vírussal fertőződik meg a család számítógépe. A további részletekért érdemes elolvasni az eredeti cikket.

A Good Gamer kezdeményezést a Generali a Biztonságért Alapítvány hívta életre. A program hivatalos weboldalán érdekes és fontos cikkeket olvashatnak diákok, szülők és pedagógusok egyaránt.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)