Hirdetés

Gyermekkórházaknak adományozott a GameStop tőzsdekáosz egyik nagy nyertese

|

A Reddit vs Wall Street párbajban akadt nem egy ember, aki rengeteg pénzt keresett, de volt köztük olyan nagy nyertes, aki nem tartotta meg magának.

Hirdetés

Aki jókor volt jó helyen, rendesen megszedhette magát a tőzsdéző redditezők kavarásán - egy 10 éves srác 60 dollárjából például 3200 dollár lett hirtelen. Aki többet tett be, arányosan többet is vehetett ki, és vannak, akik milliomosokká váltak.

Egy egyetemista ahelyett, hogy elszórta volna az összes pénzét, inkább bevásárolt Nintendo Switch konzolokból, hogy azokkal gyermekkórházak betegeinek tegye jobbá a mindennapjait. 

A Cornell Egyetemen tanuló Hunter Kahn is részt vett ugyanis az r/WallStreetBets subreddit akciójában, ő is olcsón vett GameStop részvényeket, amikkel aztán összesen 30 ezer dollárt, mintegy 8,9 millió forintot keresett.

Hirdetés

Kahnt alapvetően az motiválta, hogy ujjat mutathasson a "Wall Street nagyfiúinak", de összegyűjtött pénzét nem akarta elszórni. Instagramon közzétett posztjában elmondta, szerinte fontos, hogy meghálálják a szerencséjüket, és hogy ne váljanak azon öltönyös fickókká, akik ellen felszólaltak akciójukkal. 

Összesen 6 Nintendo Switch Lite-ot, két Nintendo Switchet, számos tokot, eShop ajándékkártyát és játékot adományozott a Minnesotai Gyermekkórháznak, összesen kb. 2000 dollár értékben.

I am proud to do my part in paying forward our good fortune with a donation of 6 Nintendo Switches and games to go with them to the Children’s Minnesota Hospital. Cant Stop. Won’t Stop. GameStop. (Still long 50 shares I WILL NOT SELL) from r/wallstreetbets

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)