Hirdetés

Ryan Reynolds fogyatékkal élő gamereknek segít, hogy nekik szánt perifériákat kapjanak

|

Ebben pedig az AbleGamers nevezetű szervezet lesz a partnere a népszerű színésznek.

Hirdetés

Az AbleGamers vezérigazgatója, Steven Spohn osztotta meg pár napja az alábbi videót, amelyben Ryan Reynolds és ő arról beszélgetnek, mennyire fontos a videojátékok bevonása a fogyatékkal élő emberek életébe. 

Hirdetés

Reynolds hozta a formáját, és persze itt is elengedett pár poént, például azzal is viccelődött, hogy ezúttal eltekint a szokásos több száz millió dolláros tiszteletdíjától, helyette pedig inkább az AbleGamerst támogatja tiszta szívéből. Maga a szervezet egyébként már több mint 15 éve segíti a fogyatékkal élőket. Reynolds az alábbi videóban kiemelte, hogy nemzetközi segélyszervezeteken keresztül ő maga már sok ezer emberen segítette, de még mindig ezrek várják azt, hogy megkapják a nekik szükséges felszereléseket.

És itt jön a képbe az AbleGamers, ez a szervezet ugyanis különböző gyártókkal karöltve azon dolgozik, hogy mindenki megkaphassa azokat a speciális eszközöket és perifériákat, amelyek segítségével számukra is a lehető legteljesebbé válhat a játékélmény. Többek között a Microsoftnak is segítettek kifejleszteni a méltán híres Xbox Adaptive Controllert.

Ha ti is szeretnétek támogatni az AbleGamerst, akkor ezt ide kattintva tehetitek meg, hivatalos oldalukon pedig még többet olvashattok a munkásságukról.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)