Hirdetés

Egy videojáték már a skizofréniában szenvedőket is képes megnyugtatni

|

A kutatók egy játék segítségével tudták elérni azt, hogy enyhüljenek a betegség tünetei.

Hirdetés

Annak ellenére, hogy a videojátékos kutatások gyakran a káros dolgokra fókuszálnak, azért vannak olyan kutatócsoportok, akik a lehetőségeket vizsgálva inkább a pozitív hatásokat keresik. Most sikerült is a tudósoknak egy érdekes felfedezést tenniük egy súlyos betegség kapcsán.

Hirdetés

Egy brit tudósokból álló csoport nemrég úgy döntött, hogy megpróbálja egy videojátékkal kezelni a skizofréniás betegeket, és a jelek szerint egy kis csoportnál be is vált a dolog. A résztvevőknek egy virtuális rakétát kellett irányítaniuk, és landolni vele, miközben egy MRI-gép az agyműködésüket vizsgálta.

A 12 páciens mindegyike napi szinten hallucinációktól szenved, azonban a teszt után az egyik kutató szerint minden résztvevő arról számolt be, hogy enyhültek a tünetek, és kevésbé érezték magukat stresszesnek.

Az eredmények annak ellenére is biztatók, hogy a kutatók csak néhány embert vizsgáltak, és kontrollcsoport sem volt. A csapat most azt tervezi, hogy kibővíti egy kicsit a kutatást, és még több beteget vonnak be a jövőben.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)