Hirdetés

Spyro Reignited Trilogy - sokakat bosszant, hogy nincs benne felirat

|

Az Activision közleményben igyekezett magyarázatot adni, de nem tudta megnyugtatni azokat, akik hiányolják a feliratot.

Hirdetés

Még ha az ember hosszú évek óta érti és beszéli is az angolt, akkor is előfordulhat, hogy olyan beszédet, olyan akcentust hall, amit nem ért, és így nem lesz számára tökéletes az élmény. A felirat viszont természetesen nem csak a más anyanyelvűeknek segít.

Hirdetés

A halláskárosult vagy siket játékosok számára elengedhetetlen, pláne egy olyan játék esetében, ahol a szájról olvasás nem lehetőség. A legtöbb játékba kerül, a Toys for Bob viszont nem feliratozta a Spyro: Reignited Trilogyban foglalt három cím átvezetőit. Az Activision nyilatkozatában elmondta, hogy a fejlesztőcsapat elsősorban az élmény tökéletesítésére, a játék újraépítésére fókuszált, és az elejétől fogva tudták, hogy áldozatokat kell hozni. Ettől függetlenül viszont szeretnék, ha senki nem maradna ki az élményből, így megfontolják a feliratok hozzáadását. Ez nem hozott megnyugvást: a fórumozók követelőznek, hogy azonnal jelenjen meg egy patch, úgy érzik, az Activision nem törődik a siket közösséggel.

Bár az eredeti játékokban és a Crash Bandicoot N. Sane Trilogyban sem volt felirat, manapság a legtöbb játékot, filmet, sorozatot feliratozzák általában több nyelven, de legalább angolul. Semmilyen szabály nincs arra, hogy kötelező volna, de valószínűleg sem pénzből, sem erőforrásból nem venne el sokat. Összesen kb. 35 percnyi anyagról van szó. Remélhetőleg hamar találnak valakit, aki tud ezzel foglalkozni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)