Hirdetés

Mit nyerhetsz, ha értesz a pénzügyekhez?

|

Hosszútávon persze azt, hogy hamar meg tudod majd oldani a felmerülő anyagi problémáidat, de ha indulsz a Zsebpénzügyes vetélkedőn, már idén ősszel gazdagabb lehetsz. Elmondjuk, mivel!

Hirdetés

Mint arról már értesülhettetek, idén ősszel harmadik alkalommal rendezik meg a Zsebpénzügyes vetélkedőt, ahova olyan, tizenhatodik életévüket betöltött középiskolásokból álló csapatok jelentkezését várják, amelyek tagjai otthonosan mozognak a pénz világában, és ezt értékes nyereményekért cserébe bizonyítanák.

Hirdetés

A verseny négy fordulóból áll, és már azok is remek jutalmakat szerezhetnek, akik a harmadik fordulóig eljutnak. A legjobb 40 csapat minden tagját egy Decathlon mini hátizsák, egy Samsung AKG sztereó headset és egy malacpersely ösztönzi a küzdelem folytatására, míg felkészítő tanáraik egy-egy 25.000 forint értékű vásárlási utalványt, iskoláik eszköztára pedig egy-egy Sony SRSXB12B bluetooth hangszóróval gazdagodhat.

Külön díjazzák azon nyolc csapat teljesítményét, amelyek kvalifikálják magukat a döntőbe. A diákok mindegyike egy lopásbiztos hátizsákszettet, a tanárok egy-egy bőröndöt, iskoláik pedig egy-egy Epson EB-S41 projektort kapnak, valamint a srácoknak és mentoraiknak egyaránt jár egy ADATA P10000 power bank.

A három legeredményesebb csapatnak még több cuccot kell majd hazacipelnie: iskoláik az említett tárgynyereményeken felül egy SMART Kapp 42" digitális táblát kapnak. A harmadik pozícióban végző versenyzők egy-egy Samsung Galaxy A40 64 GB telefont, a második helyezettek egy-egy tabletet, míg az elsők egy-egy HP 15-DW0016NH laptopot is zsákjukba tehetnek. 

Érdemes mozgósítani diáktársaitokat is, ugyanis az az iskola, amely a legtöbb csapatot juttatja el a második fordulóig, 15 db teljes számítógép konfigurációt kap monitorral, egérrel, billentyűzettel, a legtöbb csapatot nevező iskola pedig egy CraftBot Plus 3D nyomtatóval teheti szórakoztatóbbá a tanítást. Továbbá minden olyan tanárnak, aki legalább 10 csapatot nevez, 10000 forint értékű vásárlási utalvány lesz a jutalma.

Próbára tennéd magad?

Tudod például azt, hogy mekkora jegyzett tőkére van szükség egy Kft. alapításához? Ha regisztráltál és szeretnél felkészülni, kíváncsi vagy, mi a helyes válasz, töltsd ki a minta tesztet ezen az oldalon!

A versenyről minden információt megtaláltok a zsebpenzugyes.hu weblapon, ahol nevezéseiteket is leadhatjátok szeptember 2-29. között. A regisztrációról és a verseny menetéről ebből a cikkből tudhattok meg többet.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)