Hirdetés

Indul a Gamer Ellátó akció: eszel te rendesen játék közben?

|

Csillapítsd éhségedet a legkeményebb csata közben a NetPincér segítségével és vegyél részt a GameStarral közös játékon! Maxold ki a Kajakterlapod és csapj le a menő Acer perifériákra!

Hirdetés

Felesleges szépíteni, mindannyiunkkal csúnyán kiszúrt a koronavírus, akár hosszabb ideje dédelgetett terveknek is búcsút inthettünk miatta. Kész szerencse, hogy a GameStar közössége még olyan körülmények között is megleli a módját a szórakozásnak és a cimborákkal való kapcsolattartásnak, amikor meggátolnak minket a szabad mozgásban és személyes találkozókra sem keríthetünk sort. Itt vannak nekünk ugyanis a The Witcher 3-hoz és az Assassin's Creed Odyssey-hez fogható játékok, amelyek világában öröm elmerülni, amikor kiszakadnánk a hétköznapokból és egy kicsit magunk szeretnénk lenni, míg a PUBG, a Fortnite, a Rainbow Six: Siege és társaik arra is tökéletesen alkalmasak, hogy együtt töltsük a délutánt a haverokkal, még ha épp távolról is tesszük ezt.

Hirdetés

Az idő múlásával pedig óhatatlanul megkordul az ember gyomra, és mind tudjuk már, hogy az nem vezet jóra, ha éhesen és dehidratáltan szédelgünk a harcmezőn, a csapatunk eredménye láthatja kárát.

Az ilyen helyzetek elkerülésére találtuk ki a NetPincér támogatásával és a PredatorShop.hu felajánlásaival rajtoló Gamer Ellátó - Az étel nem játék című kezdeményezést, amely egyrészt segíti a biztonságos és végtelenül praktikus étel házhozszállítást (talán ennek értelmét és előnyeit nem nagyon kell bemutatnunk nektek), megfejelve az egyébként is adott szuper lehetőséget egy kis extra loot kecsegtető reményével.

Csupán rövid időre kell kiszakadnod a játékból (legyen az épp egy magányos küldetés, vagy két összecsapás közé beiktatott szünet) ahhoz, hogy átfusd az ország egyik legnagyobb virtuális étlapját és kiválaszd a legszimpatikusabb fogást. Ráadásul most nemcsak jól lakhatsz, hanem gazdagabb lehetsz az értékes nyeremények valamelyikével.

Rendelj a NetPincér weboldalán vagy a mobilalkalmazásán (iOS, Android, HarmonyOS) keresztül május 7-e és 31-e között, majd a folyamat végén írd be a kuponmezőbe a GAMESTAR20 kódot. Fontos, hogy az említett kuponmező kizárólag online fizetés kiválasztásakor jelenik meg.

Amennyiben így adod le a rendelésed, megnyerheted a 20 db., 5000 forint értékű NetPincér kupont, vagy a menő Acer kiegészítők valamelyikét, hogy a sorsolást követően már ezek segítségével térj vissza kedvenc játékaidhoz. Minden egyes rendelés egy újabb esélyt jelent. 

Ezért érdemes kimaxolnod a Kajakterlapod

Ha már lootszerzéssel fejlődünk tápolás közben (igen, az RPG párhuzam, nem a véletlen műve, még ha fájdalmas is), akkor jó tudni, hogy a PredatorShop.hu felajánlásának köszönhetően milyen menő gamer kiegészítők hullhatnak az ölünkbe, amelyek nemcsak sokkal élvezhetőbbé teszik a játékot, hanem jelentősen meg is könnyítik azt. 

1 db fekete Acer Predator Galea 311 gaming headset, amelyet kipárnázott kialakításának köszönhetően nemcsak extra kényelmes viselni, de az Acer True Harmony technológiának köszönhető kristálytiszta hangzással minden egyes apró zaj és nesz hallhatóvá válik. Így a játék bármely mozzanatára azonnal reagálhatsz, nem maradsz le semmiről, ráadásul magaddal is viheted ezt a vadító külsejű, mikrofonnal ellátott fejhallgatót, hiszen összehajtható kialakításának köszönhetően könnyen szállítható is.

1 db Acer Predator Hybrid 15.6" hátizsák, amelyben könnyedén és kényelmesen szállíthatod a 15.6"-os (vagy annál kisebb) kijelzőjű laptopodat és még négy másik gamer kiegészítőt, ezeket ugyanis a táska belsejében külön zseb fogadja. Az egyikből például kivezethető a kábel akár  zenehallgatáshoz és egy pánt segítségével még a fejhallgatódat is rögzítheted. A hátizsák vízlepergető anyagból készült, ráadásul a háttal érintkező része párnázott és jól szellőzik, amitől igazán kényelmessé válik.

1 db Acer Predator Cestus 300 gamer egér, amely a profi játékosok nélkülözhetetlen kiegészítője. Kényelmes, ergonomikus, kétkezes kialakítása könnyű kezelhetőséget tesz lehetővé, ráadásul igen strapabírónak is, hiszen beállítástól függően akár 70 000 000 kattintást is kibír. Ami pedig tényleg felteszi a pontot az i-re, az a két Omron kapcsoló és a három, teljesen személyre szabható profil.

Ezeken a csúcsragadozó Predatorokon kívül gazdára találnak még további rendelésre felhasználható NetPincér kuponok is. Összesen 100 000 Ft értékben sorsolunk a játék végén 20 db 5000 Ft értékű utalványt.

Ha szeretnéd hazavinni a felsorolt nyereményeket, nincs más dolgod, mint május 7-e és 31-e között rendelni a NetPincérről úgy, hogy a kuponmezőbe beírod a GAMESTAR20 kódot (online fizetéssel). Minden egyes így leadott rendelésed növeli a nyerési esélyedet. Mielőtt azonban nekilátnál, feltétlenül olvasd el a részletes játékszabályzatot.

Ráadásul, ha nem várnál a sorsolásig, akkor az Acer Predator Galea 311 gamer fülest 20% kedvezménnyel tudod megvásárolni az ELLATO kód beírásával a PredatorShop.hu oldalon.

További hírekért és infókért pedig kövesd a GameStar Gamer Ellátó oldalt (ahol érdekes cikkekkel jelentkezünk még a gasztonómiára is nyitott gamereknek), a GameStar Facebook és Instagram oldalát, a NetPincér Facebook és Instagram oldalát, valamint a PredatorShop.hu Facebook oldalát.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)