Hirdetés

Amikor szó szerint festői a környezet - kipróbáltuk az 11-11: Memories Retoldot

|

Elijah Wood és Sebastian Koch főszereplésével igazán egyedi narratív kalandot kapunk hamarosan.

Hirdetés

A Bandai Namco idén úgy döntött, hogy egyetlen háromórás prezentáció keretein belül mutatja be nekünk a játékfelhozatalukat a gamescomon. Egy gyors előadáson közelebbről is megismerhettük a címeiket, majd a kihelyezett konzolokon szépen sorban ki is próbálhattuk a játékokat. Közülük pedig kétségtelenül az 11-11: Memories Retold volt az egyik legkülönlegesebb. 

Hirdetés

1916 november 11-én egy fiatal kanadai fotós elhagyja az országát azért, hogy harctéri fényképészként csatlakozzon a nagy háborúba, és ezzel lenyűgözze álmai nőjét. Ugyanezen a napon egy német gépész is katonának áll, az ő indokai viszont teljesen másik: eltűnt fiát szeretné megtalálni a fronton. Kettejükben azonban közös pont, hogy nem magáért a háborúért bújnak egyenruhába és alapvetően a harc eszméjével sem tudnak azonosulni. Ennek a narratív történetnek a kulcsfontosságú kérdése az lesz, hogy a két főszereplő végül saját humanitárius meggyőződése és hazája iránti hűsége között hogyan dönt, azaz meghúzzák-e krízishelyzetben a ravaszt. 

Hőhőseinknek, Harrynek és Kurtnak világhírű színészek kölcsönzik hangjukat: az ifjú fotóst Elijah Wood, a német apukát pedig Sebastian Koch szólaltatja meg. A sztori indulásakor még mindkettejüket otthon találjuk, később a front felé tartó útjukat is átélhetjük, végül pedig a  A Vimy-csatában találkoznak, ahol összesen tízezer katona, köztük 3600 kanadai esett el. Egyelőre még nem teljesen tiszta, hogy milyen szinten veszik majd ki részüket a történésekből, de Kurt és Harry állatait, egy macskát és egy galambot is irányításunk alá kell majd vonni. A fejlesztők ígérete szerint az egész játék nagyjából 6 óra alatt lesz végigpörgethető, természetesen az ára is ehhez igazodik. 

Az érdekes felütés mellett a képi világ lesz az, ami garantáltan az emlékezetünkbe vési a játékot. Az egészet nagyjából úgy kell elképzelni, mintha egy folyamatosan változó festményt figyelnénk, amelyet viszonylag nagyobb ecsetvonásokkal készítenek. Bevallom, nekem a demó kipróbálása alatt nem mindig tetszett ez a megoldás, de biztosan leszek majd olyanok, akik pont emiatt csapnak le az 11-11: Memories Retoldra.

Az 11-11: Memories Retold az első világháború lezárásának századik évfordulóján, azaz november 9-én jelenik meg PC-re, valamint PlayStation 4 és Xbox One konzolokra. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)